Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 1. szám - Baracsi Erzsébet: Levéltári sajtószemle: válogatás: 1985. augusztus–november / 107–108. o.

Az első kötetben a külföldön található ilyen vonatkozású anyagokat ismertetik, míg a második kötetben a hazai iratok leírása található. A könyv jövőre, Buda török alóli felszabadulásának 300. évfordulójára fog megjelenni. (Népszabadság, 1985. aug. 22). Baranya Megyei Levéltár — Magyarországon csak Baranya megyében írnak min­den évben a községi krónikások olyan összeállítást, amelyben az előző évi legfonto­sabb eseményeket összegzik a községükben. A krónikákat a levéltárba küldik be, ahol azokat a krónikareferens munkatársak értékelik, s írásbeli értékeléseiket megküldik a községi tanácsoknak. (Dunántúli Napló, 1985. aug. 22.) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár — Október elején Borsod-Abaúj-Zemp­lén megye baráti köre bemutatta Budapesten a megyei levéltárat. A levéltárat Csorba Csaba levéltár-igazgató mutatta be. Többek között elmondta, hogy a levéltárnak si­került megnyugtatóan rendezni raktározási gondjait. A kutatók is egyre nagyobb számban látogatják meg őket. A nagy érdeklődésre való tekintettel sorra jelennek meg a helyi kiadványok is. (Népszava, 1985. okt. 9.) Csongrád Megyei Levéltár — Nyolcadik alkalommal rendezték meg a levéltári napokat Csongrád megyében. A konferencia középpontjában az első napon a készülő csongrádi várostörténeti monográfia állt. A második napon Hódmezővásárhelyen megrendezték a VI. várostörténeti konferenciát. Az utolsó napon pedig Szegeden a város felszabadulás utáni történetét taglalták. (Csongrád megyei Hírlap, 1985. okt. 18.) Heves Megyei Levéltár — Egerben október 15-én megkezdődött a megyei levél­tár építése a Vincellériskola utcában. A létesítményben raktárakat, irodát, valamint mikrofilm- és restaurátorműhelyt alakítanak ki. Megépítik a számítógéptermet is. A munkával előreláthatólag 1987. december 31-re kell elkészülniük az építőknek. (Népújság — Heves, 1985. okt. 5.) Somogy Megyei Levéltár — Október elején lezárták a levéltár kutatótermét, mert az intézmény elfoglalta a múzeum által üresen hagyott helyiségeket. Ezzel a költö­zéssel még 16 kutatónak biztosítanak helyet, s mellette szak- és helyismereti könyv­tárat és sajtóarchívumot alakítanak ki. November 4-én nyitották meg ismét a ku­tatótermet. (Somogyi Néplap, 1985. okt. 23. ós nov. 2.) Vas Megyei Levéltár — Szeptember 24-én a levéltár 10 fős delegációja utazott Burgenlandba az osztrák levéltár meghívására, tapasztalatcserére. Tilcsik György igazgatóhelyettes beszámol az ott látottakról, a burgenlandi levéltár irigylésre mél­tóan jó technikai és anyagi ellátottságáról. (Vas Népe, 1985. okt. 9.) Veszprém Megyei Levéltár — Köpeczi Béla művelődési miniszter Veszprémbe látogatott. A megyei tanácson tanácskozott a helyi vezetőkkel, majd ezután a mi­niszter megtekintette a megyei levéltár felújított épületeit, ahol Madarász Lajos le­véltárigazgató kalauzolta. (Napló — Veszprém, 1985. szept. 30.) Hadtörténeti Levéltár — 40 éves a Hadtörténeti Intézet. Ezzel kapcsolatban mél­tatják az intézményt. Többek között elmondják, hogy a levéltár Mátyás király korá­ban keletkezett anyagokat is őriz, valamint minden olyan jellegű intézmény anyagát is, amely valamilyen katonai vonatkozású tevékenységet folytat. (Magyar Nemzet, 1985. szept. 25.) Pannonhalmi Levéltár — Augusztus 20-án kiállították az 1001-ből származó pan­nonhalmi és az 1055-ben írt tihanyi alapítólevelet. Látható volt még az 1095-ből szár­mazó birtokösszeíró levél, valamint a legrégebbi ősnyomtatványokból is állítottak ki egy napra. (Esti Hírlap, 1985. aug. 18.) Külföldi hírek — Űj Lenin-dokumentumokat találtak a Szovjetunió Népgazda­sági Központi Állami Levéltárának munkatársai. Közöttük táviratokat, leveleket a szovjet hatalom első éveiből. 1980—1983 között megindult a Lenin-dokumentumok keresése más államok levéltáraiban is. Eddig 223 új dokumentumot találtak. (Fejér megyei Hírlap, 1985. okt. 19.) Az UMKL Módszertani Osztályának megbízásából összeállította Baracsi Erzsébet. 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom