Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - MÉRLEG - Búr Gábor: Baranyai helytörténetírás 1982. Pécs, 1983. / 78–80. o.

második részét közli. Kár, hogy a szerző — nyilván takarékossági szempontokból — nem foglalja össze legalább néhány sorban előző tanulmányát, ami egyben bevezetésként is szolgálhatna az egyébként példás jegyzetapparátussal, helynévmutatóval, sőt térképpel ellátott munkához. Tegzes Ferenc tanulmánya „Baranya vármegye közigazgatási bizottságának megalakulása és működésének kezdetei a dualizmus időszakában" címmel a kiegyezés után a helyi igazgatási szervek és a törvényhatóságok munkájának koordinálására létrehozott, s egészen a tanácsrendszer bevezetéséig fennálló szerv munkájával foglalkozik. Ez a munka nemcsak a helytörténet, hanem a közigazgatás-történet szempontjából is nagy fontosságú, hiszen ez idáig kevéssé kutatott területről van szó. A függelékben a megyei Közigazgatási Bizottság 1876. és 1897. évi ügyviteli szabályzata található, az olvasást könnyítő bevezetővel és jegyzetekkel ellátva. „Az iparoktatás története Baranyában 1872—1900 között" című tanulmány — szerzője Erdődi Gyula — a XVIII. század végén indult, de csak a kapitalista, fejlődéssel párhuzamosan kibontakozó szakmai oktatást elemzi, széles statisztikai bázisra alapozva. Figyelme kiterjed a tanoncok órarendjére, érdemjegyeire, létszámára, származására, mesterség, felekezet és nemzetiség szerinti megoszlására is. Szüts Emil tanulmánya: „Adatok a megszállt Baranya — Pécs közigazgatásának helyzetéhez és a visszacsatolás katonai és politikai előkészítéséről (1918— 1920)" kínálja talán a legkedvezőbb lehetőséget a helytörténet szélesebb történeti összefüggésekbe ágyazására. A szerző él is ezzel a módszerrel; a Károlyiféle belgrádi katonai konvenció aláírásától a visszacsatolásig országos, sőt annál is nagyobb horderejű ügy lett a terület hovatartozásának kérdéséből. A Baranya megyéről szóló tanulmányokat Laki János: „A népiskolák fejlődése, illetve stagnálása a két világháború közötti Baranyában" című munkája zárja. A cím itt is önmagáért beszél, s egyben meggyőző bizonyítékokkal szolgál a kor iskolaügyének egy helyben topogására. A hatalmas levéltári anyag feldolgozása iskolatörténeti lexikonná teszi a tanulmányt. A második fejezet Márfi Attila, Bezerédi Győző, Babics András, Borsy Károly, Vargha Dezső Pécs város történetével foglalkozó tanulmányait tartalmazza. Az 1938-ban feltárt, restaurált, később félig lerombolt és az enyészetnek átengedett római őrtorony tanulságos példával szolgálhat minden, a helyi értékeket védeni igyekvő lokálpatrióta számára, amellett érdekes adalékokkal is szolgál a késő császárkori Pannónia provincia védelmi rendszeréről. A történeti, építészeti emlékek iránti aggodalom szólal meg Bezerédi Győző tanulmányából is; a város középkori és újkori építészetének ismertetése lebilincselő olvasmány, s az illusztrációként kiválasztott rajzok, fényképek roppant szemléletesek. Kár, hogy a fényképek minősége itt-ott kívánni valót hagy maga után (gyakran éppen 1983-ban. s nem a múlt században készültekről van szó!), ez azonban egyértelműen nyomdatechnikai kérdés. Babics András a mecseki szénbányászat történetéről írt dolgozatában az osztrák származású első pécsi bányakapitány, Berks Péter életművének állít emléket, dokumentumok sorával mutatva be a XVIII. század végének, a múlt század első felének bányászatát. Ugyancsak életpálya-ismertetés Borsy Károly tanulmánya: „Szodói Nagy Benjámin pécsi nyomdász szabad sajtos tevékenységének megtorlása 1849-ben". A levert forradalom utáni állapotokat, a kisemberek helyzetét mutatja be eredetien a szerző. A második rész utolsó tanulmánya Pécs város két világháború közötti szociálpolitikai kezdeményezéseivel foglalkozik. A világgazdasági válság hatására „a város vezetése olyan szociálpolitikai gyakorlatot hozott létre és valósított 79