Levéltári Szemle, 35. (1985)
Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - KILÁTÓ - Ságvári Ágnes: A X. levéltáros világkongresszusról: Bonn, 1984. szeptember 17–23. / 66–73. o.
hatáskörének, a működési mechanizmusának szinte gépiessé tehető felsorolása, a felelősök kijelölése. Miután a napi ügymenet nem válhat külön a rövid és hosszú lejáratú tervektől, direktíváktól, a költségvetés rovatainál a múltbeli „stabilitás" elvei aligha tarthatók. Ezeknek esetenként a fentiekhez kell igazodniuk — a szorosabb, hatékonyabb „ügyintézés" érdekében. Mind a korszerűsítés, mind az ellenőrzés és értékelés napirendre tűzi külső személy, társintézmény, sőt szolgáltatásainkat igénybe vevő szervek bevonását! A „szubjektumokra" alkalmazott elvek alkalmazhatók és alkalmazandók a tárgyi feltételek esetében is, a technológia hasznosításakor. Tévedések elkerülése végett a kongresszuson nem a külön tudományt igénylő és levéltárak szellemi kapacitását és anyagi lehetőségeit messze meghaladó legmodernebb, ezért legdrágább technika alkalmazásáról folyt vita. Elsődlegesen a meglevő hagyományos metódusok kombinálása, továbbfejleszthetősége, a hagyományos információk „gépre"-vitelére tettek a résztvevők javaslatot. Amennyire egyöntetű az elvárás minden — régi és új, szegény és gazdag levéltár és irattár esetén a gépi adatfeldolgozás bevezetésére, annyira egyértelműen szóltak a bevezetés fokozatosságáról és az előkészítés hosszú periódusának szükségességéről. A vezetés segédeszközeként foglalkozott a kongresszus a technológia hasznosításával. A célnak megfelelő hasznosítás azt jelenti, hogy válasszák meg jól a vezetők a gépeket — nem a gépek modernsége, nagyságrendje, hanem az adott levéltáraknak belátható időn belül elérhető színvonala szerint. Vizsgálják és találják meg más intézményekkel való együttműködés lehetőségét a drága gépek ió kihasználására — a normává magasztosított megszokást kivétel nélkül minden esetben vizsgálják felül, találjanak új megoldásokat a csökkenő pénzeszközök gazdaságosabb felhasználására. Ne feledjük, hogy a gépi adatfeldolgozás lem öncél, hanem a levéltári ügyvitel és levéltárhasználat érdekét szolgálja. Az automatizálás bevezetése nem „felfedezés", hanem alkalmazás kérdése. Más humán és műszaki területeken működő rendszerek értékesítése legyen a nemzetközi, hazai és ezek keretében az egyes szakmai, helyi levéltárak dolga. Nem szólt külön súllyal a kongresszus a levéltári anyag védelméről. Ugyanis ez hagyományos feladat, ezért kvantitatív fejlesztésre van szükség. S valóban, a restaurálás, filmezés a levéltári tevékenység jelentős szakágazatává nő, szervesen illeszkedve a gyűjtés, őrzés, feldolgozás sorába. III. Az új követelményrendszer felismerése sem könnyű folyamat — ezt a száznál is több hozzászólás ékesen bizonyította. A felismerésnél még sokkal súlyosabb tehertételként nehezedett a levéltárakra korszerű, ugyanakkor elmélyült tudással rendelkező, a használók igényei iránt nyitott, a szakma szeretetét képviselő s a jövendő új nemzedékek nevelésére képes levéltáros-törzsgárda hiánya. Pontosabban: a törzsgárda megjelent, részt vett a kongresszuson, de figyelmét, erőfeszítéseit újak felsorakoztatására fordította. A levéltárosképzés, -továbbképzés, -utánpótlás elmaradottsága — a magyarországihoz hasonló jelenség. Viszont a gondoknak, elmaradottságnak a hazainál nyíltabb, kritikusabb feltárásával találkoztunk. B. Brachmann NDK-beli kolléga egy nevezőre hozta „az igazgatás és emberi erőforrások" együttes fejlesztésében rejlő tartalékok feltárásának ügyét. Ö az újszerű dokumentumok meglétét adottnak véve, a levéltári személyzet stabilizálására s a stabilitás feltételeire (normák kidolgozása, könyvtári, múzeumi nyilvántartás egységesítése, a levéltárakon belüli szakmunkák szétválasztása 71