Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 4. szám - Jároli József: Az irattárosképző tanfolyamok szervezésének Békés megyei tapasztalatai / 68–70. o.

Az irattárosképző tanfolyamok szervezésének Békés megyei tapasztalatai A Békés megyei Levéltár a TIT megyei szervezetével közösen, a TIT-tanfolya­mok keretében 1980 óta szervez irattárosképző tanfolyamokat. Eddig három al­kalommal került sor jelentkezési lapok kibocsátására. A jelentkezők száma a legutóbbi alkalommal elérte a 150 főt, ezért két csoportban került sor a fog­lalkozások lebonyolítására. Egy-egy csoport az eddigi tanfolyamokon 50—70 fővel indult. A tanfolyam valamennyi szervezőmunkáját a TIT megyei szer­vezete végezte, hozzá utalták át a munkáltatók a hallgatók részvételi díját is. A foglalkozásokat a TIT békéscsabai értelmiségi klubjában tartottuk. A levél­tári szervnyilvántartás alapján a levéltár állította össze azoknak a szerveknek a címjegyzékét, ahonnan résztvevők várhatók. A tanfolyam előadója minden esetben a levéltár igazgatóhelyettese volt. A jelentkezők a tanácsok, tanácsi intézmények, vállalatok, tsz-ek, ipari szövetkezetek iratkezelést, irattározást végző dolgozói közül kerültek ki. Mivel a különböző intézménytípusokban dol­gozók részére külön csoportokat nem tudtunk szervezni, a foglalkozásokon mindig gondot fordítottunk az eltérő követelmények és a gyakorlat bemuta­tására. A tanfolyam időtartama Békés megyében 24 óra volt, 6X4 órás foglalko­zásokkal. A résztvevők a tanfolyam zárása után a foglalkozásokon való rész­vételről a TIT megyei titkára által aláírt bizonyítványt kaptak. Beszámolót, vizsgát nem szerveztünk. A tanfolyamok tematikáját a Pest megyei Levéltártól kapott minta alap­ján állítottuk össze, elsősorban az iratkezelés és az irattári munka legfonto­sabb ismereteinek átadását tűzve ki célul. Magáról a levéltárban folyó munká­ról csak annyiban szóltunk, amennyiben az egyes témák indokolták. A tanfolyam tematikája 1. foglalkozás 1— 2. óra Levéltári és irattári alapfogalmak. 3— 4. óra Az iratkezelési rendszerek ismertetése. 2. foglalkozás 5— 6. óra Az irattár és berendezése. Az irat anyaga. 7— 8. óra Amit az iratokról tudni kell (meghatározás, fajtái stb.). 3. foglalkozás 9—10. óra Az iktatás, csatolás, szerelés. Gyakorlati óra: iktatókönyv kitöltése. 11—12. óra Gyakorlati óra: iktatás iratminták alapján. r>8

Next

/
Oldalképek
Tartalom