Levéltári Szemle, 35. (1985)
Levéltári Szemle, 35. (1985) 4. szám - Farkas Gábor: A közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága átszervezésének kérdései, 1948–1949 / 49–53. o.
Az albizottság üléseit hetente egy ízben tartotta, az ülés tárgysorozatát az albizottsági tagok az ülés kezdete előtt legalább 24 órával kapták meg. Az albizottsági ülés határozatait elnöki minőségben a főispán írta alá, s a jelentéseket, de a határozatokat a Gazdasági Főtanácsnak és a törvényhatóság első tisztviselőjének küldte meg. Hatáskörébe tartozott a törvényhatóság területén valamennyi gazdasági természetű ügy. Feladatát a kormányhatóság és a törvényhatóság első tisztviselője szabta meg. így foglalkoztak költségvetési, szövetkezetpolitikai, mezőgazdasági, ipari és a tervgazdálkodást érintő kérdésekkel, de az árufelhalmozás, a termékelosztás, és a termelés racionális szervezésével is. Ellenőrizték a törvényhatóság területén a kormányhatóságok anyagi vonatkozású és általános rendelkezéseinek végrehajtását; a feladatok eredményes elvégzése érdekében összehangolták egyes szakigazgatási szervek tevékenységét. Az albizottságnak joga volt hatáskörét meghaladó kérdések felvetésére, illetve megtárgyalására, de azt végrehajtásra a Gazdasági Főtanácshoz és a Belügyminisztériumhoz kellett felterjeszteni. A gazdasági albizottság munkájának alapját a jóváhagyott törvényhatósági költségvetés képezte, és csak ennek keretében tervezhetett. Az albizottság üléseire általában megfelelően előkészített ügyeket vittek. A titkárnak meghatározó szerepe volt, amely később tovább növekedett. Ezután már a titkár készítette elő az üléseket, megszövegezte a napirenden szereplő tárgyakat, az ülésen pedig a határozatok meghozatalában volt döntő szava. Utasításokat később közvetlenül a főispántól kapott. Az albizottságnak a szakigazgatásban működő tagjai magukra nézve a határozatokat kötelező érvényűnek tekintették, s azokat végre is hajtották. A megyei és a thj. városi gazdasági albizottságok külön-külön működtek. A munkát azonban itt is össze kellett hangolniuk. Ezt úgy oldották meg, hogy a thj. városi gazdasági albizottság titkára rendszeresen részt vett a megyei albizottsági üléseken. 9 Megjegyezzük még, hogy mindkét albizottság elnöke a főispán volt, akinek a felügyeletére bízott törvényhatóságok gazdasági kérdéseivel egyébként is foglalkoznia kellett. 1949. március 9-én — alig két héttel a működést szabályozó rendelkezés után — újabb belügyminiszteri leiratra volt szükség az albizottságokat illetően. Ebben ismételten hivatkozott a belügyminiszter az 1876. évi 6. te. 23. §-ra, mely szerint az albizottságok ülésein hozott határozatokat a főispánnak kellett aláírásával ellátnia. Erre a figyelmeztetésre annál inkább is szükség volt, mert az említett határozatok többségét csak az albizottság titkárai, egyben mint tervmegbízottak írták alá. Kifogásolta a belügyminiszter azt is, hogy egyes gazdasági albizottságok olyan kérdésekkel is foglalkoztak, melyek hatáskörüket meghaladták (pl. ipari üzemek létrehozása a törvényhatóságban vagy öntözőcsatornák átvezetése, meghosszabbítása egyes településeken). A belügyminiszter megértette e kérdések megoldásának szükségességét, de figyelmeztetett, hogy az államkincstár teherbíróképességét pillanatnyilag nem lehetett a törvényhatósági beruházásokkal próbára tenni. 10 Hamarosan a miniszter és a Gazdasági Főtanács főtitkára együttesen átfogóan rendelkezett a gazdasági albizottságok működéséről. Az együttes rendelet kimondta, hogy a gazdasági albizottság minden határozatát írásba kell foglalni és ezeknek külön iktatószámot adni. (Minden évben a határozatok új iktatószámmal kezdődnek.) A felügyeleti hatóságokhoz a határozatokat nem tárgyanként elkülönítve kellett felterjeszteni, hanem egy jegyzőkönyvi kivonaton. A miniszter előírta, hogy a határozatokat tömör fogalmazásban — a lényeges szempontokat kiemelten — kell megadni. Az eredeti jegyzőkönyvben (melyet az ülésen vettek fel) rögzítették a határozattal ellentétes véleményeket is, de azt a Gazdasági Főtanácshoz vagy a Belügyminisztériumhoz nem kel52