Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - Erdmann Gyula: Történeti érték szervenként–szervtípusonként: rövid beszámoló az országos értékhatár-vizsgálati munka állásáról / 21–36. o.

ponti szervek vagy megyei, városi tanácsok esetében ne törekedjünk az iratkezelés, irattározás javítására.) A tanácsi anyaggal kapcsolatban — még a Tanácsi Hivatallal való konzultáció előtt — igen sok levéltári észrevételt kaptunk. Ezek közül minden esetben elfogadtuk azokat, melyeket két vagy több levéltár indítványozott. Ezúton is köszönjük a véleményeket. Igény mutatkozott a történeti érték definiálására is. Ez a feladat megoldhatatlannak tűnik. Utalok itt pl. az NDK kísérletére, amely bizony meglehetősen általános, semmitmondó meghatározást szült.

4 Az észrevételek nyomán korrigált listák összeállítása után alakult ki az a javaslat, melyet szakértőkkel és természetesen a levéltárakkal véleményeztetünk, és így készül el — várhatóan 1985-ben — a végleges anyag, amely — reményeink szerint — az országban működő szervek zöme iratanyagának értékeléséhez fogódzót ad, s talán segítheti a már esedékes hatósági rendezést is. Megemlítendő, hogy eddig 103 szerv, 511. szervtípus egyenkénti listája készült el úgy, hogy legalább 80 szerv esetében irattári kontrollmunkát is végeztünk az irattári tervek előzetes átvizsgálása és az érdektelen, de korábban értéknek minősített tételek kiszűrése mellett. A 103-ból 45 a típusszerv (vállalatok, szövetkezetek, minden, ill. több megyében működő, azonos nevű és feladatkörű szervek). A végleges anyag, amennyiben a levéltáros szakma többségi véleménye alátámasztja és így közmegegyezésen alapuló lesz, fontos lépést jelenthet egy nemzetközi szint eléréséhez az értékelés és selejtezés valóban sorsdöntő területén. Mai helyünkkel nem lehetünk elégedettek. A szocialista országokban az 1950-es évek óta egyre intenzívebben érzékelt feladatkör megoldásában több helyen is előbbre tartanak. Elsősorban abban, hogy Csehszlovákiában, Lengyelországban, a Szovjetunióban, az NDK-ban és Bulgáriában is alkalmazzák már — első, de fontos lépésként — a fondképzők kategorizálását. Általában I—

III. kategóriát használnak. Az elsőbe azok a szervek tartoznak, melyek mindegyike ad át levéltáraknak iratokat, a másodikba azok, melyek közül csak a mintaként kiemelt szervektől kerül levéltárba anyag, a harmadik az az értékminimum alatti szervek kategóriája. Az NDK az ország 54 000 szervéből mindössze 2000-t sorol az I. kategóriába, ott a községeket a II. kategóriába sorolták, s csak minden 15. ad át levéltárnak anyagot!

5 Mi nem mennénk ilyen messzire, de elkerülhetetlen, hogy a levéltárak tehermentesítése, rendeltetésük szerinti értékvédő-biztosító munkájuk elősegítése érdekében csökkentsük az ellenőrzendő szervek számát. Levéltáraink eddig is megtették ezt hallgatólagosain és a gyakorlatban, de szervezettség és módszerbeli segítség nélkül. Így aztán az egyik megyei levéltár sok százzal több szervet tart nyilván, mint a másik. Bizonyára ideje itt is egyeztetett megoldást keresni. Javaslatunk ezért a fondképző szintű kategorizáláshoz is segítséget kíván nyújtani: az értékminimum alattinak vélt szerveket fel sem vettük szerv- (szervtípus-) jegyzékünkbe, ill az egyes szervek, szervtípusok megnevezése mellett feltüntetjük az I—

II. kategória jelét is. Az I. és II. kategória — javaslatunk szerint — azonos lenne a szocialista országokban bevált kategóriákkal, azaz az elsőből minden szerv adna át levéltárnak anyagot (persze a szervek jellegéből adódóan más-más arányban), míg a másodikba sorolt szerveknél elegendő lenne a mintavétel.

6 Elsősorban az általános iskolákra, ill. ipari és kereskedelmi szövetkezetekre gondolunk itt. (Megjegyzendő: az LOK, ill. az LIG 1957—60-ban már lépéseket tett a fondképzők kategorizálására; módszertani útmutató s annak nyomán levéltári szervjegyzékek készülték — az útmutatók azonban részint elévültek, jórészt 24