Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - MÉRLEG - Sashegyi Oszkár: Magyarország levéltárai. Bp., 1983. / 91–93. o.

helyi Fióklevéltára, amely nem egyszerűen kihelyezett részleg, hanem Zemplén megye régi, eredeti helyén meghagyott levéltára, ha jelenlegi szervezetében nem is élvez olyan (viszonylagos) önállóságot, mint a Győr-Sopron megyei Levéltári Igazgatóság Soproni Levéltára, megérdemelt volna a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár ismertetésén belül legalább egy külön fejezetet, amelyben a reá vonatkozó közlések összefüggően szerepelhettek volna. Az elmúlt években a szaklevéltárak is jelentős fejlődésen mentek át. A Köz­ponti Statisztikai Levéltárról, amely 1975-ben alakult meg, a Guide még csak röviden tesz említést. A jelen kötetben már részletes ismertetést kapunk a le­véltár anyagáról és kutatási lehetőségeiről. Az 1977-ben létrejött Országos Víz­ügyi Levéltár adatai a Guide-ban természetesen még nem szerepelnek. A Szak­szervezetek Központi Levéltárának anyaga 1976-ban még nem volt kutatható, de azóta végzett feltáró munkák eredményeképpen a levéltár kutatóterme ma már a kutatók rendelkezésére áll. E levéltár anyagának terjedelme nem válto­zott, viszont összetételéről — a Guide néhány soros ismertetése helyett — rész­letes ismertetést kapunk. Az anyag korára vonatkozó adat azonban (amely a Guide-ban még szerepelt) az új kötetből kimaradt. A szaklevéltárak egy külön csoportját alkotják az egyházi levéltárak. A há­rom legnagyobb egyház (a katolikus, református és evangélikus) levéltárainak ismertetései elé egy-egy bevezető szöveg került, az illető egyház vezető levéltá­rosának megfogalmazásában. Ezek, az egyház szervezetét s annak változásait, az egyház levéltárainak típusait és anyagukra vonatkozó általános ismereteket közlő bevezetők hasznos eligazítást nyújtanak mindazoknak, akik e levéltárak­ban kutatni óhajtanak. A többi egyház (baptista, unitárius, görögkeleti, szerb, zsidó) egy-egy levéltárat tart fenn. E levéltárak életében is kedvező változások történtek 1974 óta. A Magyar Zsidó Levéltár anyaga megháromszorozódott. A Magyarországi Unitárius Egyház Levéltárának anyaga nagyobb részben ren­dezett. A Görögkeleti Szerb Egyház Levéltára 1979 óta a Szerb Egyházművé­szeti és Tudományos Gyűjtemény kezelésében áll. A kötet több, a levéltári épületeket, berendezést és iratokat bemutató, jól kiválasztott fénykép reprodukcióját is tartalmazza. Bosszantó elírás, hogy az egyik képaláíráson egy 1845. évi oklevél kiállítójaként I. Ferdinánd király neve áll. A szép kötetet egyébként — sajnos — sok (néhol értelemzavaró) sajtóhiba ékteleníti. Mindent összevéve, a kötet a magyar levéltári irodalom komoly nyeresége. Nemcsak a levéltárosok és történetkutatók, hanem szélesebb körök érdeklődé­sére is számot tarthat és alkalmas lehet arra, hogy levéltárainkat a nagyobb nyilvánosság számára ismertebbé tegye. Sashegyi Oszkár

Next

/
Oldalképek
Tartalom