Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - KILÁTÓ - E. Jenes Margit: Az államok közti jogutódlás és a levéltárak: az ENSZ 1983. évi bécsi konferenciájának eredményeihez: V. V. Cübukov cikke alapján / 80–82. o.

levéltár fogalom lehető legszélesebb kiterjesztése. Algéria javaslatában a „levéltárakban őrzött" kifejezés helyett a következőt terjesztette elő: „hivatalos, történeti, kulturális, gazdasági, tudományos, gyakorlati vagy más célból őrzött". A viták eredménye kompromisszumos megoldás lett: „az elődállam állami levéltári fondjai bármilyen korú és fajtájú dokumentumok összességét jelentik, amelyeket az elődállam működése során hozott létre vagy szerzett meg, s amelyek a jogutódlás pillanatában az érvényes jog szerint az elődállam tulajdonát képezték, s melyeket az állam különböző célok érdekében közvetlenül őrzött, vagy ellenőrzése alatt tartott". A további cikkelyek, amelyek az állami levéltárak átadásának szabályait tartalmazzák (az átadás időpontja, a levéltárak ellenszolgáltatás nélküli átadása) már nem keltett különösebb vitát. Vitákat váltott ki viszont a továbbiakban az, hogy Ausztria, Dánia és Franciaország tervezetet nyújtott be, mely szerint „az illetékes államok kötelesek tiszteletben tartani: a) az állami levéltárakban felhalmozott információkkal kapcsolatos személyi jogok biztonságos megőrzését; b) az állami levéltárak anyagához való hozzáférhetőség jogának biztosítását", vagyis garantálják az „emberi jogokat" a levéltári jogutódlás kapcsán is. Ez azonban nyilván az utódállam azon jogát korlátozta volna, hogy szabadon rendelkezzék az átadott levéltárakkal. Mások azon az állásponton voltak, hogy ha az utódállam teljes jogot kap az átadott levéltárra, akkor csak ő határozhat a bennük felhalmozott információk felhasználási módjáról. A levéltárátadás halogatását célozta a nyugatiaknak az a kísérlete is, melynek során a következő javaslatot nyújtották be elfogadásra: „Az elődállam állami levéltári fondjai integritásának megőrzésére vonatkozólag semmit sem kell előre meghatározni." A svájciak a következő kiegészítést javasolták: „Azokban az esetekben, amikor a levéltári fondók egyidejűleg az elődállam és egy vagy több utódállam nemzeti vagyonának részét képezik, s azokat nem lehet felosztani jogi, adminisztratív vagy történeti értékük lényegét fenyegető veszély nélkül, az említett államok a közös örökségre vonatkozó koncepciót veszik figyelembe." A franciák is melegen támogatták a javaslatot azt hangsúlyozva, hogy minden levéltáros elfogadja a közös örökség elvét. A fejlődő és szocialista országok szerint azonban ezt nem volt szükséges az egyezmény szövegében megemlíteni, s így a konferencia szótöbbséggel elvetette a svájci levéltárosok javaslatát. Az egyezmény foglalkozott „az állami levéltárak biztosításával és integritásával" is. Az egyezmény tervezetében eredetileg ez nem szerepelt, de az Egyesült Arab Emirátusok delegációja a következő kezdeményezéssel élt: „az elődállam minden intézkedést megtesz az esetleges károk elhárítása érdekében, 111. azoknak az állami levéltáraknak hiánytalan megőrzésére, amelyek az utódállam tulajdonába mennek át". A javaslatot a konferencia — a nyugati országok ellenzése után is — elfogadta. A levéltárak átadási szabályairól (a jogutódlás 5 kategóriájában) az egyezmény a következőket rögzítette: legegyszerűbb eset az államok egyesülése. A többi esetben a következő, lényegében azonos lépések történnek: 1. Az elődállam átadja az utódállamnak levéltárai egy részét, amelyek: a) a jogutódlás tárgyát képező terület normális igazgatásához szükségesek (ún. „adminisztratív levéltárak"); b) a kizárólag vagy főként a jogutódlás tárgyát képező területhez tartoznak (ún. „történeti levéltárak"). 2. Az elődállam átadja azokat a megbízható információkat, amelyek az át81