Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - Benczéné Nagy Eszter–Bencze Géza: A Nemzeti Levéltári Nap kiállításáról / 56–63. o.

kapcsolódóan, de regionálisan keverve állítanánk ki az iratanyagot. Az előzőnél jobbnak tűnt ez a megoldás, kiindulva abból, hogy mindenki, aki történelmet tanult, ennek sorrendjében végighaladva a kiállításon, lényegében végighalad történelmünkön, megismerve annak legfontosabb írott dokumentumait. A nagyjából hasonló külső megjelenést kívántuk oldani egy-egy tematikus tárgyegyüttessel, elsősorban a hosszú sorban ismétlődő iratanyag esetleges egyhangúságának feloldására (pl. bemutattuk volna az írás eszközeit, a pecsétnyomókat, régi segédeszközöket stb.). A kiállítás tervezett decemberi megnyitásához képest meglehetősen későn, október elején jött össze megbeszélésre egy levéltári és múzeumi szakemberekből álló „bizottság", elsősorban a kiállítás végleges tématervének elfogadására. Hosszas vita után a tanácskozás az addigi tervezeteket elvetette és olyan igényeket fogalmazott meg a leendő kiállítással szemben, hogy annak eleget kell tennie a levéltári kiállításokkal kapcsolatos kívánalmaknak, meg kell felelnie a múzeumi kiállítás kritériumainak, szavatolni a biztonságos megőrzést, legyen egyszerre tudományos és népszerűsítő. Mindezt a még rendelkezésre álló mintegy kéthónapnyi idő alatt a kiállításhoz biztosított — majd időközben a kétszeresére emelt —. de a múzeumi kiállítási gyakorlathoz képest szűkösnek tűnő anyagiakkal kellett megoldani. A megbeszélésen született meg a végleges megoldásra a javaslat: a beküldött iratanyagot a legjellegzetesebb iratanyagfajták szerint néhány nagyobb egység köré csoportosítva mutassuk be; az oklevél, a levél, a jegyzőkönyv, az összeírás, a térkép lettek a fő címszavak, amelyek koré összerendeződnek az anyagok. A már beküldött anyag ennél sokkal szélesebb és színesebb volt, de a majdani kiállításlátogatók érdekében az anyagot összefogottabban szándékoztunk szerepeltetni. Éppen az átlaglátogatóról feltételezett nem teljes, talán kissé torz levéltárképen kívántunk valamelyest javítani azzal, hogy önálló kiállítási egységben mutatjuk be — múzeumi eszközökkel — a levéltárak munkáját, az ott folyó tevékenységet. Végül is ez lett a kiállítás legnehezebben megfogalmazott része, ugyanis itt képet kellett adni az iratbegyűjtéstől, a rendezésen, állagvédelmen stb. át a tudományos munkáig, netán a számítógépek levéltári alkalmazhatóságáig. Ekkor született meg a kiállítás címe is, amit olyannak kellett megalkotni, hogy feleljen meg a látnivalóknak, de mondjon annál többet is, utalva valahogyan a levéltárak lényegére is. Több variáció után alakult ki a végleges cím: (VERBA VOLÁNT, SCRIPTA MANENT) A SZÓ ELSZÁLL, AZ ÍRÁS MEGMARAD Tíz évszázad emlékei a magyar levéltárákban Ezután kezdődött a tulajdonképpeni forgatókönyv, a kiállítás rendezője számára (a kiállítás kivitelező-rendezője Szőke Imre vezetésével a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum kiállításrendező csoportja volt) készítendő rendezőkönyv elkészítése. Elsőként a beküldött mintegy 300 db iratot az öt fő tematikai egységbe besoroltuk, kiszűrtük az egyes egységeken belüli többszörös átfedéseket, majd az anyagot esztétikai értékük alapján is osztályoztuk. Az ekkor talált túl nagy hiányok, fehér foltok kitöltésére még néhány levéltártól kértünk be anyagot, de ekkor már csak válogatott és többnyire országosan is kiemelkedő értékűt (ekkor kértük el pl. a pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltártól a tihanyi kolostor alapítólevelét). Minden kiállítandó iratról kétpéldányos törzscédulát készítettünk, ez tartalmazta a pontos címet, a keletkezés évét, a beküldő levéltár nevét, a lapszá58