Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - Bán Péter: Tudományos ülésszak a Nemzeti Levéltári Nap alkalmából: [Kosáry Domokos, Jaan van Albada, Farkasinszky Lajos, Ormos Mária, Kanyar József, Verő Gábor előadásai] / 6–17. o.

gyár levéltárak tudományos munkájának a mérlegét is, „elismerve és tudva azt, hogy milyen értékes névjegyet tettek levéltáraink a köz-, a régió- és a. helytörténet-kutatások asztalaira különféle kiadványaikkal". S a 300 kötetre becsülhető, saját erőből fakadt forrásközlés, köz-, régió- és helytörténeti tanulmány mellett nem feledhetjük — a feledékenyeknek pedig véssük emlékezetébe — a levéltárak tudományos szolgáltató tevékenységét, az elmúlt évből felidézett számszerű adatokkal több mint 4000 kutató közel 30 000 alkalommali kiszolgálását. A nagyvonalú körkép után, mely érintette a múltat-jelént-jövőt, a locus-t és a natio-t, a kétségbeejtő állapotokat, az eredményeket és a követelményeket, ezek után Kanyar József egy olyan igazi közművelődési övezet ügyéről beszélt, amely megfogható kapcsolatterület a miniszteriális és a tanácsi apparátus munkamegosztásában is. E terrénum az iskolák és a levéltárak eleven kapcsolata két, a nemzeti önismeretre, a reálisan megfogható társadalmi tudatfejlesztésre egyaránt, de eltérő eszközökkel hivatott művelődési organizáció között. Az angol (és indiai) után a „magyar modell" összetevőiként sorolta elő Kanyar József a hazai levéltárak — és a Somogy megyei Levéltár — már eddig elért eredményeit: történelmi olvasókönyvek, életrajzi lexikonok, műemléki jegyzékek közreadását, a honismereti mozgalomhoz kötődő helyi krónikaírást, pályázatokat, vetélkedőket, kiállításokat. A kapcsolat lehet közvetlen (a diákokkal, az oktatás folyamatával), de áttételes is (a történelemtanárok továbbképzése). „A magyar oktatásügyi kormányzatnak az iskolaprogram jövendő nagy kérdése mellett a közgyűjteményi intézményrendszer a másik alfája és ómegája. Ezért tartom fontosnak, hogy kormányzatunk, amely éppen napjainkban bocsátotta vitára a településfejlesztés tervezetét és koncepcióját, arról beszél benne, hogy a nemzeti értékű, kincsszámba menő közgyűjteményeinknek az intézményrendszerét meg kell erősíteni, fel kell újítani, és mindenképpen biztosítani kell szerepüket — regionális tekintetben különösképp — a tudományos életbe való emelkedésre ..." Felidézve a hajdani törvénykezési eljárások jogi írásbeliségi tanúbizonyságainak, a hiteleshelyek iratanyagának pusztulását, Kanyar József a következő szavakkal fejezte be előadását: „Vigyázzanak a ma értékét őrző felelős szakemberek arra, hogy ne jussanak analóg sorsra velük a települések, a régiók és a haza hiteles történetének fondjait őrző intézményeink: a ma levéltárai." Verő Gábor előadása nagyon konkrét témát ígért, s ha szerencsés módon nem is kalandozott el az általánosságokban, de — nem kevésbé szerencsés módon — tágabb perspektívába ágyazta az Űj Magyar Központi Levéltár utóbbi 4 évi kiadványmunkájának különösen ígéretesnek látszó és régi hiányt pótló termését.

9 Miért foglalkozhat, mi több: kell hogy foglalkozzon a levéltáros lexikonok s közelebbről kormányzat- és intézménytörténeti enciklopédiák szerkesztésével? — Verő Gábor, az Űj Magyar Központi Levéltár főigazgatója válasza, szisztematikusan felépített érvrendszere kézenfekvően indult ki a levéltárak bonyolult feladatköréből, amely „nem merülhet ki... a dokumentumoknak bármilyen gondos, de csupán őrzésében: hiszen e dokumentumokat a társadalom nem öncélúan őrizteti vele, hanem valamely adott helyzetben éppen szükséges információk minél gyorsabb és tökéletesebb megszerzése érdekében". Megfelelő szolgáltatási nívóhoz pedig a fondok ismerete, s magának a fondképzésnek, a létrehozó szervek-személyek rendeltetésszerű funkcióinak, hierarchikus helyének beható ismerete szükséges. Ezeket Verő Gábor joggal nevezte bármely igényelt információ „elsődleges koordinátáinak". Továbbá: a tudományos fcu14