Levéltári Szemle, 34. (1984)

Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - IRODALOM - Draskóczy István: Egyetemünk történetének levéltári és kézirattári forrásai, 1635–1970. Bp., 1982. / 375–380. o.

gítségével pótolhatók. A Hittudományi Kar mintegy 50 folyóméternyi iratanyaga csak 1722-tól van meg folyamatosan, de a legrégibb dokumentuma egy 1638-ből fennmaradt nyilvántartás. Ezeknek a társintézményeknek a levéltárai tehát szorosan összetartoznak a mi egye temünk levéltárával. Jó lett volna, ha a repertórium azzal érzékelteti ezt a rokonságot, hogy a történetiség elve alapján benne ezeket az intézményeket közvetlenül egymás után - s nem pedig egymástól távol - találja meg az olvasó. Ugyanígy érthetetlen, hogy a Botanikus Kert, az Egyetemi Könyvtár és az Eötvös Kollégium irattárainak ismertetése miért került a második kötetbe, s mért nem az elsőbe, ahol az ELTE található. A kiadványnak az a része, amit eddig ismertettünk, az egyetem működése során keletkezett iratokról szólt. A kutatók számára különösen értékesek azok az ismertetések, amelyek az ország nagy gyűjteményeiben lévő, intézményünk történetére vonatkozó dokumentumokra hívják fel a figyelmet. Ennél a résznél kétféle szerkesztési elv érvényesült. Ahol a források nagyobb számban találhatók, vagy részletes feltárásuk nem kezdődött még meg, inkább csak a nagyobb levéltári fondokat és állagokat ismerteti az anyag feldolgozója, kiemelve az egyetemtörténeti szempontból fontos részeket. Ez az elv érvényesül a levéltárak esetében. A könyvtáraknál, ahol mások a feldolgozás szempontjai, gyakran az egyes darabokig lemenve tárja fel az anyagot a repertórium. A kiadványban helyet kapott intézmények közül a legnagyobb értékkel természetesen az Országos Levéltár rendelkezik, hisz itt őrzik az egykori kormányszervek iratait. Fondjai, állagai szinte kimeríthetetlenek. Ismertetésére Muszka Erzsébet vállalkozott. Nagy levéltári egységek, u. n. szekciók szerint haladt, s mindenütt fölhívta a figyelmet az egyetemtörténet szempontjából jelentős soroza37C