Levéltári Szemle, 34. (1984)

Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - Vargha Dezső: Hangszalagtár kialakítása a Baranya Megyei Levéltárban / 143–160. o.

tot ebben a témában is. Közülük Achátz Imre a kereskedelmi iskola történetéről, Reuter Camilló családjuk idekerüléséről, dr. Vargha Károly pedig e németség baranyai betelepüléséről szólt. Várnagy Viktor az Országos Filharmónia helyi képviselőjeként évtizedeken át élő tanuja volt a nálunk rendezett hangversenyeknek, nevezetes albu­mában sok nagy művész aláirása, dicsérete szerepel. Dr. Hetesy György volt szolgabíró a megye felszabdulás előtti állapotairól emlékezett. Ide kivánkozik a pécsi Erzsébet Tudományegyetem még élő altisztjeinek, hivatali alkalmazottainak vallomásai. Ezek közül Tóth 3ózsef, Kövesdi Béla, Kurucz János, illetve Kréter Béláné, Kovács Ilonka, Kovács üózsefné nevét kell megemliteni. Sándor /Rosenberg/ Ernő a szemtanú hitelességével beszélt a pécsi és a mohácsi gettő állapotairól, a haláltáborok borzalmairól, a Mengelével való találkozásról, az ottani szenvedésekről. Ezt erő­sítette meg az a visszaemlékezés-csokor, amelyet a Pécsi Izraelita Hitközség segítségével megszervezett beszélgetés jelentett, ahol a megyében még élő, volt deoportaltak mondották el együtt emlékezve a megszégyenítő és borzalmas hónapok eseménykrónikáját. Szavaikból föltárult a baranyai-pécsi zsidóság megrendítő sorsa. Az első világháborúról két vallomás szól. Bende Lajos és a már említett Papp 3enő szóltak az ottani harcterek eseményeiről, megvilágítva a monarchia hadseregszervezetének gyakorlati állapo­tait. Ezt egészítette ki Petrocich Ede is, aki a háború utáni fel­bomlás elriasztó példáival szolgált. Bende Lajos sok átélt tapasz­talattal szolgált a 1919-es felvidéki hadjáratra vonatkozóan is. Egy-egy életút és benne a valvak mindennapi élete szólalt meg Sipos Gyula magyarpeterdi, Bíró Pál bogádmindszenti, Antal István rnagyarbólyi, Horváth Gános olaszi lakosokkal folytatott beszélgeté­sekben. Varga Antal grafikus a városi ember mindennapjait mondotta 156

Next

/
Oldalképek
Tartalom