Levéltári Szemle, 34. (1984)
Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - Vargha Dezső: Hangszalagtár kialakítása a Baranya Megyei Levéltárban / 143–160. o.
mólt, ahol bíróként tevékenykedett. Később tanácsnok, majd osztályvezető lett dr. Misángyi Sándor is, ővele is beszélgetést folytattunk, Dr. Murányi Iván, Dorozsma István, dr. Borbély György szintén sok adatot közölt a városházi éveiről Jilly Endre a pécsi járás főszolgabirája volt, felelevenítette azt az időt is, amikor a nyilasok a vármegye és a város nevezetes embereit - köztük az egész vármegyei, városi vezetést - letartóztatták, internálták, s Nagykanizsáról csak nagy nehézségek árán tudtak hazajönni. Orsós László a tanügyi igazgatás gyakorlatát ismertette, a tanfelügyelőség, a tankerület, a megyei tanács művelődési osztálya munkájáról szólt. Reuter Camilló erdőmérnök a város erdőgazdálkodási gyakorlatát ismertette, beszélt a megyei gyakorlatról is, de visszaemlékezése homlokterében édesapja orvosprofesszori tevékenysége, földrajzi név gyűjtői munkássága állott. A tanügy terén, valamint az elmúlt évtizedek bírósági gyakorlata terén dr. Rsjc y Péter is elmondta tapasztalatait. Achátz Imre kereskedelmi középiskolai igazgatóságát emiitette, országgyűlési képviselői tevékenységét - amely 1953-tól 1963-ig tartott - sem hagyva ki. A városi tisztviselősködésről beszélt még Szentesi Flórián is, aki később megyei tanácsi szolgálatba került, s szolgált az 50-es évek elején a megyei begyűjtési hivatalban is. 5. Helyi munkásmozgalomban tevékenykedők: Dr. Haraszti Istvánt 1934-ben letartóztatták kommunista szervezkedésért, biróság elé is állitották. Ezeken az időkön kivül élete további folyásáról is beszélt, mindazokat fölelevenítette, amelyről könyvet is kiadott /Poggyász nélkül - Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1928./ Vidolovits Nándor, felesége, Garami Vilmos, felesége a háború előtti városi szociáldemokrata mozgalomról közölték emlékeiket, erről beszélt Exner Miklós, Dorn Lajos, Papuga Richárd, dr. Gárdosi 154