Levéltári Szemle, 34. (1984)

Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - Vargha Dezső: Hangszalagtár kialakítása a Baranya Megyei Levéltárban / 143–160. o.

készitsünk fölvételeket, akik életük folyamán meghatározó történé­seket éltek át, s erről kevés forrással rendelkezünk. Úgy érezzük, éppen az utolsó pillanatban sikerült tetten érni ezt a kérdést, mivel egyre kevesebb azoknak a száma, akik az elmúlt évtizedek tör­ténéseiről hitelesen, a szemtanú átélésével tudnak beszámolni. Még igy is számos neves személyiséggel már nem sikerült beszélgetnünk, s beszélgető partnereink közül egyre több azoknak a száma, akik már nincsenek közöttünk! Mindig kikötjük, hogy ezek a beszélgetések csak a fölkért be­leegyezésével kerülhet nyilvánosság elé, tervünk ugyanis a zárt gyűjtemény kialakitása, s az érdekelt kutatók rendelkezésére bocsáj­tása a megfelelő időben. Már csak azért is szerencsés ezt a gyakor­latot követni, mivel nem egy esetben enélkül nem is voltak hajlan­dók sokan a mikrofon elé ülni, sokan úgy érzik, az elmúlt évtizedek­ben számos olyan eseményt éltek át, amelynek fölidézése ma sem tür nyilvánosságot! A másik eset az, amikor egy-egy neves személyiség kéri ugyanezt, saját szerénysége bizonyítékaként. Ezen igéretünkhöz mindig is tartani fogjuk magunkat. A fölkért személyek kiválasztásában különféle szempontok ve­zetnek bennünket. Minden esetben megyénkből, városunkból elszárma­zott hírességekkel kezdjük, vagy olyan neves emberekkel, akiknek tevékenysége később kapcsolódott tájegységünkhöz. Folytatjuk azok­kal, akik jelenleg is körünkben élnek, ma is nálunk fejtik ki tevé­kenységüket. Következő szempont egy-egy szakterület neves vagy so­kat tapasztalt képviselőinek a megszólaltatása. Itt neves helytör­ténészek, tudósok, szakemberek szerepelnek. Harmadikként a helyi munkásmozgalomban részvevőket keressük meg, akik a helyi gyáripar­ról, a szakszervezeti és pártmozgalomról tudnak beszélni a szemtanú hitelességével. Egyre növekszik azoknak a száma, akiket azért ke­144 : / ._

Next

/
Oldalképek
Tartalom