Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - IRODALOM - Szekeres József: Források Budapest múltjából. Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai. Szerk.: Ságvári Ágnes / 249–260. o.

nyitó apparátusa, s ugyancsak Budapesten volt az államhatalom valamennyi központi in­tézménye. Az ország politikai, társadalmi és gazdasági életének központját jelentő főváros történetét e negyedszázadban már nehezen lehetett volna elválasztani az országos történe­lem alakulásától. Az ellenforradalmi rendszer fő ellentmondásai is Budapesten tetőztek, mivel a főváros volt a központja az ellenforradalom fő erői mellett az akkori társadalom progresszív csoportjainak, fellegvára a munkásosztálynak. A kiadvány e specifikus helyzet keretként történő felvázolása mellett egész sor olyan dokumentumot közöl, amelyek tükrözik a korszak fővárostörténetének önálló, sa­játos vonásait, jellegzetességeit. Dokumentumai leginkább a várospolitikára vetnek fényt és jól érzékeltetik az ellenforradalmi rendszer kormányainak a főváros autonómiája és de­mokratikusabb jellegű városigazgatási intézményeinek korlátozására, majd felszámolására irányuló törekvéseit, a progresszív erők várospolitikai harcait és koncepcióit. A kormány­zat várospolitikájával kapcsolatban bemutatja, miként veszi át a város vezetését a reakciós -konzervatív ellenforradalmi tábor szélső jobbszárnyán elhelyezkedő Wdff Károly vezette Keresztény Községi Párt, amely legfeljebb csak elnevezésében és szólamaiban mutatott ha­sonlóságot Európa más kereszténypártjaival. Az ellenforradalmi rendszer katonai vezetője, az 1920. márciusában kormányzóvá „választott" Horthy Miklós, volt monarchista ellen­tengernagy dobta be először a magyar politikai frazeológiába a „Bűnös Budapest — bűnös város" koncepciót, amelyet a Wolff párt felkapott és hangoztatott, miközben a korábban dinamikusan fejlődő világvárost és vezetését sivár provincializmusba, a várospolitikát pe­dig a kétes üzletek és egyéni meggazdagodások színhelyévé igyekezett lezülleszteni. Jól nyomon követhetők a kötetből e törekvések látványos kudarcai, a törvényhatósági és parlamenti választások harcai, amelyek eredményeként a város vezetésébe visszakerül a liberális ellenzék és először a legális munkásmozgalmat jelentő szociáldemokrata frakció, amely ugyan távolról sem hibák nélkül, de mégis a munkásköveteléseket igyekszik érvény­re juttatni. A kötet szerkesztője az illegális kommunista párt és a korabeli munkásmozgalmak vonatkozásában először közreadott iratok alapján a budapesti munkásmozgalom helyze­tének és mindennapjainak képét vázolja fel. Budapest e rendkívül ellentmondásos, alapjá­ban negatívnak jelölhető negyedszázadáról — hiszen 1944/45-ben csaknem az egész város elpusztult — közreadott dokumentumokból megismerhetők a második világháborúba be­lebonyolódott (1941.) ország fővárosának, lakosságának megpróbáltatásai, szenvedései, ellenállása a totális háborús erőfeszítésekkel szemben. Az utolsó oldalakon a szovjet had­sereg fegyveres harca, városostromának hónapjai elevenednek meg, melyek befejezéseként Budapest lakossága, történelmének eddigi legnagyobb ajándékát, a kizsákmányolástól mentes, szabad, gazdag magasszínvonalú élet, a fejlődés lehetőségét nyerte el. A főváros életének e korszakára az elvesztett háború, a levert forradalmak, az ide­gen katonai megszállás, majd az 1920. évi trianoni békekötés káros kihatásai következté­ben, ráütötte a bélyegét a mérhetetlen nyomor. Kialakultak a Tripolisz, Csikágó, Valéria, Zita, Jeruzsálem elnevezésű nyomortelepek. A pályaudvarok mellékvágányain álltak az el­csatolt területekről elmenekült, kiutasított több tízezernyi vagonlakó vasúti kocsijai, ahol éveken át rettenetes körülmények között tengődtek. A korszak népbetegsége, a morbus hungaricusnak elkeresztelt tüdőbaj évente tízezreket sújtott a korai halál csapásával. A kormány — és csatlakozva intézkedéseihez a főváros — csaknem kétszeresére emelte a há­ború előtti adóterheket. Felemelték a belső vámvonalak fogyasztási díjtételeit, tömegek 255

Next

/
Oldalképek
Tartalom