Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - EGYESÜLETI ÉLET - Hidvégi Violetta, G.: Tanácskozás a tudományos dolgozókról / 203–216. o.

riáit római számokkal jelölte I—IV-ig. Ezen számok egymás mellé állításával négy variáns fedezhető fel. Az első típusba a megyei és a szaklevéltárak tartoznak. Itt a fejlődés egyenletes, és a különböző szolgálati-idő csoportok képviselői egyforma arányban vannak. A második kategóriába az egyházi levéltárak és az Országos Levéltár tartoznak. Itt a régi dolgozók aránya magas, míg a másik három csoporté megközelítően egyforma. Az UMKL-ban az első kategória — a legfiatalabbak — aránya feltűnően magas, szinte uralkodó. Végül a negyedik csoportot jelentő BFL-ben az első kategória kissé magasabb, míg a másik három hozzávetőlegesen arányos, illetve a negyedik a legcsekélyebb. Ebből arra követ* keztetett a hozzászóló, hogy az első kategóriához tartozó intézmények egyenletesen fejlődnek. A második csoport, a történeti anyagnak megfelelően, az adott keretek között működik, míg a harmadik az új keletű intézmény jellegzetességeit viseli magán, a BFL pedig egy dinamikusan fejlődő intézmény sajátosságait mutatja. Kétségtelen, hogy a fluktuáció problémája még élesebben rajzolódna ki, ha adatok lennének azokról a dolgozókról is, akik csak hónapokig vagy egy-egy évig dolgoztak levéltári vonalon, de ma nincsenek ott. Az értékelésben adott fluktuációs okokon kívül még két dolgot említett a hozzászóló: a magasabb munkabér csábítását, és az új munkaterületek szervezését a le vél tárakon belül. (pl. amikor a BFL-ben a gyűjtőterületi osztályt felállították, az odahelyezettek között bizonyos fluktuáció indult meg. Mióta az osztály munkaköre kialakult, megszűnt a mozgás.) Tanulságos képet adott a felmérés a levéltárosi munka egyes ágainak értékeiéséről. A felszólaló természetesnek ítélte a rendezési munka első helyre minősítését, hiszen az a levéltári tevékenység alapja. A tudományos munka értékelése már nem ennyire egyértelmű. Kétségtelen, hogy a levéltárosi munka reprezentatív része. A jól rendezett és megfelelő segédletekkel ellátott, a mások tudományos kutatását segítő tevékenységet levéltári szempontból értékesebbnek ítélte a hozzászóló. Az iratvédelem kérdésében — Szász János szerint - különbséget kell tenni a levéltárak között. A nagy levéltárakban az anyag tömege, esetleg veszélyeztetettsége miatt — az iratvédelem néhány ember speciális feladatává vált. Itt a többi dolgozónak nem jelent különösebb gondot, legfeljebb akkor, ha veszélyeztetett anyag kerül a kezébe. A kisebb levéltárakban ez a kérdés mindenkinek problémája. Ezeknél a levéltáraknál magasabb osztályzatot kapott az iratvédelem. A közművelődési munka alacsonyabb szintű értékelésének az az oka, hogy a munkatársaknak szomorú tapasztalataik vannak a dilettantizmus miatt (pl. amatőr kutatók tömegének ellátása, honismereti vetélkedőkben való kényszerű részvétel stb.) Befejezésül Szász János egy gyakorlati javaslatot tett. örült a szakmai szempontból is értékes könyvek megjelentetésének (pl. Bartal Szótár), de az árakat tekintve csökkent az öröme. Szerinte el kellene jutni oda, hogy a Szekció tagjai legalább nagykereskedői áron kaphatnák a legfontosabb, munkájukhoz nélkülözhetetlen könyveket. Csorba Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár igazgatója a felmérést hasznosnak, az összesítést pedig jó vitaindítónak tartotta. Célszerű lett volna azonban az egész anyagot tágabb aspektusból vizsgálni, hiszen a levéltár nem más, mint része a történettudománynak. Gazdag István javaslatát kiegészítve kiemelte, hogy a levéltárak vezetőinek időt kell biztosítani a tudományos munka számára. Szerinte azonban nem jó módszer a heti egy vagy két kutatónap, hiszen egy-egy nagyobb munka megírásához összevonásokra van szükség. Az a helyes, ha a levéltári tudományos dolgozó munkaidejének 30 %-át tudja kutatásra fordítani. 206