Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Serege Anikó: Tarcal mezőváros írásbelisége a 17. században / 133–140. o.

Munkámban a városi tanács által kiadott oklevelek és a városkönyv leírása alapján a város írásbeliségét mutatom be. Természetesen városi oklevélként kezelem azokat az „okleveleket" is, amelyeket az adott időszakban ott földbirtokos nemes családok levéltárában egyszerű másolat formájában maradtak meg. A mezővárosok, de általában a városok fejlődése növekvő feladatot rótt az írásbeliségben résztvevőkre: megnövekedett az írnivaló mennyisége, és ennek következtében feladatuk összetettebbé vált. Szentpétery Imrének a városi írásbeliségről tett megállapítása, melyet idézek, változatlanul érvényes korszakunkra is: „A városbíróból és az esküdtekből (a tanácsból) álló hatóság intézi a város politikai, közigazgatási, bíráskodási ügyeit, valamint hites bizonyságot tesz a polgárok magánjogügyleteiről, a tanácsnak tett önkéntes bevallásairól. Mindezen ügyeknek írásba foglalására két eszköz volt: a város pecsétje, illetve a vele megerősített oklevél és a városkönyv."

7 Ezt igazolja a tarcali gyakorlat is, mikéntjét pedig pontosan szabályozzák a városi statútumok erre vonatkozó rendelkezései. Statútumnak tekinthető a tarcali protokollum bevezető részében közölt „ . . . toerveniek és rendtartások ..." című gyűjtemény. A földesúri levéltárban megmaradt oklevelek közül a Bárczay család őrizetében volt példányokra térek ki.

8 Az első vizsgált okirat kelte 1606. február 17., az időrendben utolsóé pedig egy szőlővételi szándék bejelentése, amely 1674-ben került a család levéltárába. — Ezek a litteraek nem egymást követő lapok a levéltár anyagában, és több éves kihagyások is előfordulnak. — Az oklevelek részben eredetiek, részben hitelesített másolatok. — Tárgyuk szerint mindegyik valamilyen szőlőügylethez kapcsolódik: adás-vétel, csere, örökösödés. Mindhárom típuson belül szinte teljesen megegyeznek a külső- és belső ismertető jegyek. Melyek ezek? Az oklevelek nyomtatottra emlékeztető nagy betűvel kezdődnek, az első betű legtöbbször iniciálé-szerűen díszített. Az első sorvégig, a kezdőbetűnél kevésbé, de még mindig mívesen kiírt nagy betűkből áll, ami bizonyíték arra, hogy a nótáriusok ismerték a kor kódex-írását is. (Különösen szembeötlő ez a városkönyv vezetésénél). E megállapításnál természetesen nem gondolhatunk a Mohács előtti kódexekre. Közismert, hogy azokat nem hozzáférhető gyűjtemények őrizték. Ezzel szemben a XVI. században tovább gazdagodó kódexirodalom ismerete már joggal feltételezhető.

9 Térjünk vissza okleveleinkhez! Az előbb elmondott első után legfeljebb a második, és esetleg a harmadik sort írták nyomtatottra emlékeztető betűkkel, ezután az írás folyamatos. A bevezető sorok az intitulatiot tartalmazzák: alázatossági formula nélkül az oklevéladó testület megnevezése, a főbíró neve, a szolgabírák és a tanács tagjainak felsorolása. A tanács Tarcalon is 12 tagú volt, de az oklevelek mindig csak a hitelesítésnél jelenlevőket említik. Szintén az intitulatióhoz tartozik az inscriptio, az olvasóhoz szóló általános formula. A középkori okleveleknek a protocollumban található salutatiója a vizsgált anyagban is megtalálható, de érdekes módon nem egy esetben az oklevél végén. Ezt követi az elbeszélő jellegű fő rész, a textus, amely magába fogiája a promulgatiot és a narratiot. Ez szőlőügyletek esetében a következő: a tanács elé járult személyek felsorolása, ki hol lakik és milyen minőségben áll a testület előtt, pl. mint eladó, vevő, 134