Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - IRODALOM - Tamáska Péter: Szögi László: A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára 1770–1970. Bp., 1982. / 454–456. o.

A magyar orvosképzés a Van Swieten által képviselt tudománypolitika jegyében 1769-ben Nagyszombaton indult meg s az egyetem Budára, majd Pestre költözése után országos jelentőségűvé vált. Modernizálása az abszolutizmuskori és a kiegyezés utáni reformokkal indult meg, amikoris az egyes magiszteri tanfolyamokat beépítették az általános orvosképzés rendszerébe és a nem ide tartozó természettudományi szakok oktatását más karok vették át. Az új, bürokratizálódó szellem az iratképzés addig ismeretlen ütemű növekedését hozta. Az európai szintű klinikai gyakorlat a századforduló táján honosodott meg s az oktatás szemléletében és módszerében bekövetkezett változások a levéltári anyagban is jól regisztrálhatók. A szerző példakép megemlíti, hogy az utolsó békeévben a dékáni iroda iratforgalma nyolcszorosa volt az 1880-as évének s a növekedés üteme a későbbiekben sem csökkent. Az egyetem sokat tervezett reformjára az 1851. évi átszervezés jubileumán került sor s a végre önállóvá vált egyetem fennállásának kétszázadik évfordulóján a Semmelweis nevet vette fel. A repertórium kitér arra, hogy a magyar felsőoktatás dokumentumai rendkívül hiányosak. Az orvos és gyógyszerészképzés történeti értékű anyaga szerencsére kivételt képez. Az 1868 előtt keletkezett irategyüttes is összefüggő képet nyújt, mivel a tanárok és a hallgatók nyilvántartása mellett a szigorlati jegyzőkönyvek többsége megmaradt, a kiegyezés utáni anyag pedig teljesnek mondható. A levéltár rendezése 1977-ben kezdődött meg s az egyetem központi szerveinek 1970-nel záródó iratanyagára terjedt ki. A történeti ismertetés után a szerző a levéltár fond és állagrendszerének felépítését taglalja. A rendszer kialakításának alapját a SOTE mai szervezete és az egykori Orvosi Kar felépítése adta. A 150 ifm. terjedelmű és 1337 raktári egységből álló irategyüttes 8 fondra és 25 állagra oszlik. Az első fondot az Orvostudományi Kar megmaradt iratanyaga, a másodikat az önálló Orvosegyetem Rektori Hivatalának selejtezett irattári anyaga alkotja. A központi iktatás az utóbbi a mai egyetem központi szerveinek valamennyi fontosabb iratát tartalmazza, tehát a közelmúlt történetére elsőrendű forrást jelent. A harmadik fond a Gazdasági Hivatal irataiból, a rákövetkező három pedig a három kar dékáni hivatalainak anyagából tevődik össze. Ezek közül a történetileg legértékesebb fond a Gyógyszerésztudományi Karé, amely nemcsak a kar 1955-ös létrehozásától, hanem 1854-től tartalmaz a gyógyszerészképzésre forrásokat. A hetedik fond gyűjteményes jellegű, mivel olyan töredékf ondókból áll, amelyekből értelmetlen lett volna külön levéltári egységek létrehozása. A jelenleg utolsó fond szintén gyűjteményes irathagyaték, Dabis professzor fondja. A repertórium végezetül utal a hazai orvos- és gyógyszerészképzés más levéltárakban található forrásaira. Az 1951 előtti Orvosi Kar történetéhez nélkülözhetetlenek az Egyetem egykori központi hatóságainak iratai, amelyek megmaradt részei a Magyar Országos Levéltárban és az ELTE levéltárában találhatók. A még régebbi időkre számos információt tartalmaznak a Helytartótanács közoktatási iratai, a Departamentum Sanitatis és a korabeli országos főorvos iratai. A közgyűjtemények közül a szerző kiemeli a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár levéltári gyűjteményét, amely az orvosegyesületek anyagaiban és a személyi hagyatékokban s itt hozzátennénk még, történeti dokumentációs szakgyűjteményében számos adatot őriz a hazai orvosképzésre vonatkozóan. 455