Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - ADATTÁR - Somkuti Éva: Szekfű Gyula genealógiája / 441–444. o.

Somkuti Éva SZEKFÜ GYULA GENEALÓGIÁJA Görgeinek híják a silány gazembert, Ki e hazát eladta cudarul. Kezében volt az ország szíve, kardja, Ső Feladta gyáván Enyhet ne adjon, éhe, szomja ellen A föld, s ne nyújtson soha emberkéz. Vörösmarty Mihály őszinte patriotizmusától fűtött keserű átka 1849-ben nemcsak a szabadságharc leverését megélt nemzedék érzelmeit összegezte, hanem hosszú időre kijelölte Görgey Artúr helyét az egész nemzet hazafias-etikai értékrendjében is. Sőt; meghatározta a magyar történetírás véleményét is az „ árulóról." Valami hasonló történt Szekfü Gyulával Szabó Dezső maliciózus-ironikus megjegyzése következtében, hogy Szekfü magyarosította volna nevét, titkolandó „sváb" származását. Az efféle szóbeszéd hatását egy kiemelkedő egyéniség értékelésében visszamenőleg lemérni nagyon nehéz. Jó néhány példát láttunk arra, hogy hazánk legjobbjai között mindig voltak olyanok, akiket nyelve, nemzetisége szerint nem magyarnak ringatott e föld. A Bartókkal és Kodállyal együtt induló, az első Nyugat-nemzedék tagjai közül Babits Mihállyal és Juhász Gyulával azonos esztendőben született Szekfü Gyula életútja Székesfehérváron kezdődött. Talán nem hiábavaló fáradság, hogy tisztázzuk a nagy történettudós társadalmi, családi hovatartozását szerény adalékként egy majdani monográfia megírásához. A jobbágy, kézműves, polgár, értelmiségi és munkáscsaládoknak nincs Gothai Almanachja. Pedig egy-egy mikroközösség történetének összeállítása szükségszerűen vezet el és ad biztos támpontokat a szélesebb gazdasági, társadalmi, politikai és szociológiai összefüggések elemzéséhez. Az ilyenfajta genealógiai kutatásokban biztos fogódzót jelent a tridenti zsinat (1545-1563) egyik határozata, melynek értelmében a lakóhely szerint illetékes plébánián kellett házasságot kötni. Ha a felek nem egy helyről származtak, a kialakult szokásjog alapján a menyasszony lakóhelyén esküdtek. Indokolt esetben kérhették a házasulandók, hogy a vőlegény lakóhelyén kelhessenek egybe. A szokásjog figyelembevétele nem old meg minden nehézséget, mert minél messzebbre megyünk vissza időben az anyakönyvi kutatásokban, annál gyérebbek az adatok. Általános szokás, hogy a menyasszonynak vagy az édesanyának csak a keresztnevét jegyezték be a szertartást végző plébánosok vagy káplánok. Sokszor kaptak a leánygyermekek is a keresztségben két nevet. Később csak hol az egyik, hol a másik nevet vezették be az anyakönyvbe. 441