Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: Komáromy András feljegyzései a vármegyei levéltárak helyzetéről, 1914–1916: Föglein Antal kései másolataiban és kiegészítéseivel / 391–414. o.

kivételével csak simplex másolatokban maradtak fen és jobbára az Aba nemzetség meg a Kováry család birtok ügyeire vonatkoznak. Én csak két darab eredeti ante Mohacsiana oklevelet találtam; az egyik Zsigmond király 1407. évi privilégiuma, melyben Kővári Pál nádori ítélő mestert a hontvármegyei Kowánzeg birtokában megerősíti; a másik I. Ulászló király 1440. évi rendelete bizonyos szentgyörgyszállási jászok pörös ügyében. Meglehet, hogy ezek is ki vannak adva, de mivel én a vármegyei levéltárak vázlatos ösmertetésére vállalkoztam, kötelességemnek tartom felhívni a figyelmet minderre, amit a kor, a viszonyok és az emberek jellemzésére nézve fontosnak vagy érdekesnek és tanulságosnak tartok, tekintet nélkül arra, hogy a vonatkozó iratok megjelentek-e már nyomtatásban vagy sem? A nemesség szerzés módjára nézve felettébb jellemző a Szemerey Péter nógrádi lovas vitéz esete, aki Törő András 1656. évi armálisában, mint nevezettnek anyáról testvére, (fráter germanus) társszerző gyanánt fordul elő. De András gazda, aki annak előtte Boldogházi Kiss János örökös jobbágya volt, azt állította, hogy Szemerey neki nem testvére és az 1657. évi február 6.-án tartott közgyűlésen protestált, mondván,hogy az Ő tudta és engedelme nélkül irattá be a maga nevét a címeres nemeslevélbe. Törvényes tiltakozásáról pedig bizonyítványt kért, attól tartván, hogy Szemerey valamikor még füst fog követelni tőle. Ezt a veszedelmet a tiltakozással elkerülhette, de Szemerey nemességének már nem árthatott, mert a király pecsétes levelét a vármegyének sem állott jogában megmásítani. Hogy történt - hogy nem? arról talán csak a kancellária íródeákja tudott volna magyarázatot adni, de szent és való, hogy a hazáját kardjával szolgáló lovasvitéz jobban megérdemelte azt a kutyabőrt, mint a robot és deres elől menekülő gazdag paraszt. A kuruc világ historicusait e korszak nagy számú írott emlékei között bizonyára érdekelni fogja a Gyöngyösön hatalmaskodó Csajághy János kuruc ezredes ellen folytatott 1708. évi vizsgálat (Prot. 307-329) - azok pedig, akik a régi kereskedelmi állapotokat tanulmányozzák, ne hagyják olvasatlanul a gyöngyösi magistratusnak a városban lakó görög kalmárok részére 1711-ben kiadott rendszabását, melyből többek között azt is megtudjuk, hogy a szóban forgó „arnót személyek" csak idegen országbeli portékával kereskedhettek, a magyar mesteremberek munkáival, nevezetesen a csizmával, süveggel, dohánnyal való kereskedéstől pedig szigorúan eltiltották őket (Prot. a. 1710-1719. pag. 63.). A nemes vármegye bölcs megfontolással arról is végzett, hogy a pápistává lett görög maga mellett kereskedőtársul más görögöt ne tarthasson. Végül a történeti igazság kedvéért feljegyzem, hogy a görög kath. vallású, de magyar nemesi származására büszke Zsoltvay János Heves vármegye ügybuzgó levéltárnoka a cseh megszálláskor Bereg vármegye zsupánja lett, azt tartván, hogy: ubi bene, ibi patria! Eredeti, kézzel írt kései másolat - Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára, Ms 5219/9. 410