Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - Tihanyi János: Az osztrák ellenállás levéltára: Dokumentationsarchiv des österreichischen Widerstandes, Wien, Altes Rathaus, Wipplingerstrasse 8. / 341–356. o.

A mű, amelynek létrehozásában történészek jogászok, újságírók, szociológusok és az osztrák Belügyminisztérium munkatársai vettek részt, nagy feltűnést, sőt vihart keltett az osztrák közéletben. Az okok nyilvánvalóak: pontosan felsorolták az osztrák szélsőjobboldali szervezeteket, személyeket, feltárták a háború utáni ausztriai német nacionalizmust, a neo-nácizmust, az antiszemitizmust. Mindezt nevekkel, cselekedetekkel, tehát tényekkel. Egyes osztrák körök nácibarátsága, a szélsőjobboldaliság, a neo-nácizmus történelmi előzményei és 1945 utáni aktualitása helyénvalóvá teszi, hogy e művel, annak politikaitársadalmi előzményeivel bővebben foglalkozzunk. Az amerikai megszálló hadsereg 1946—48 között kiadott kérdőívekből vizsgálta a bécsi lakosság politikai beállítottságát. E szerint csak a lakosság 42%-a tartotta „rossz"-nak a nemzetiszocialista elméletet. Weidenholzer történész, a linzi egyetem legújabbkori történeti intézete munkatársa kutatások alapján megállapította, hogy 1956-ban a megkérdezettek 46%-a szerint Ausztria a német néphez tartozik. (A későbbi években ez a szám csökkent.) A zsidóellenesség mély gyökereit meghökkentő tények bizonyítják. (A lakosság 37%-a szerint a németek nem gázosítottak'el 6 millió zsidó embert; 1980 december-1981 januárjában Bécsben kézzel írott röpcédulák követelték a zsidók kiirtását és Mauthausen újbóli megnyitását stb.) A második világháború befejezése után tovább élt a múlt számos emberben: nácik átmentése, szélsőjobboldali-újfasiszta mozgalom kialakítása, a továbbra is felbukkanó antiszemitizmus, erőszak, terror a kísérőjelenségek, miközben az Államszerződés és más törvények, rendelkezések tiltják a nácizmus felélesztését. Friedrich Hacker osztrák pszichológus és agresszivitáskutató, akinek bécsi intézete a szélsőjobboldaliságnak ezeket az aspektusait vizsgálja, a potenciálisan fasisztoid elemek számát — amelyek meghatározott előfeltételek során szélsőjobboldali mozgalmakra hajlamosak - a lakosság több, mint 20%-ára teszi.

11 A második világháború után a prominens nácik, SS-ek különböző országokba szóródtak szét. 1945-ben („0" év) az ODESSA és SPINNÉ elnevezésű illegális szervezetek segítették háborús bűnösök, SS-vezetők külföldre szöktetései. Ebben Skorzeny fontos szerepet játszott. Az 1951 májusában Malmöben megtartott kongresszuson Európa náci csoportosulásai — köztük emigráns nyilaskeresztesek is - megalakították az Europáische Sozialbewegung (ESB) szervezetet. Az évek folyamán több alakulatot is létrehoztak. A „régi" nácikhoz „újak" csatlakoztak, koordinációs törekvések alakultak ki (1978 április: az ,Euro-Destra' római kongreszszusán az olasz, spanyol, francia szélsőjobboldal között). Fontos szerepet játszottak az amerikai nácik (NSDAP. AO, vezető Garry RexLauck), valamint angol újfasiszták (World Union of National Socialists). Ausztriában 1962-ben megalakult a Nationaldemokratische Partei (NDP), az egyetlen olyan szélsőjobboldali szervezet, amely a parlamenti, tartományi és községi választásokon résztvesz. S hogy nem eredmény nélkül, azt mutatja a párt vezetőjének, Norbert Burger-nak elindulása az 1980. évi szövetségi elnökválasztáson: 140 741 szavazatot (3,2%) kapott. Abszolút értelemben alacsony szám ez, de figyelemre méltó és a szélsőjobboldal potenciális lehetőségeire utal. Az Aktion Neue Rechte nevű tömörülés (különösen a főiskolások körében aktívak) az NDP-t opportunistának tartja. Egyébként mindkét párt akciókat szervezett az Ausztriában bemutatott Holocaust-filmmel szemben. Mindazonáltal a látványosan fellépő két szélsőjobboldali párt csak a jéghegy csúcsát jelenti. Fontos egyes tömegszervezetek szerepe, főként a sport és kultúra 347