Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Kisasszondy Éva: A magyarországi egyházi levéltárak helyzete / 31–38. o.

Az evangélikus egyháznak egy országos és 4 gyülekezeti levéltára van Budapesten, Békéscsabán, Nyíregyházán, Sopronban és Szarvason. Iratanyaguk összesen körülbelül 1000 folyóméter. Levéltárat tart fenn még a babtista egyház, a görögkeleti szerb egyház, az izraelita egyház és az unitárius egyház. Ezeknek a levéltáraknak az iratanyaga viszonylag csekély, összesen körülbelül 250 folyóméter. Az adventista egyház is jelezte, hogy szintén szeretne szaklevéltárat létesíteni. Az egyházi levéltári anyag elhelyezése Az egyházi levéltárak helyzetének javítására az elmúlt években több intézkedés történt, jelentős eredmények születtek, azonban a helyzet még mindig nem megfelelő. Először 1980-ban sikerült a 3 nagy egyház levéltárai részére 900 000 Ft-ot biztosítani a Művelő­dési Minisztérium Kulturális Alapjából, majd 1981-ben is megkapták ezt az összeget a levéltárak, azonban ez éppen csak a munkák megkezdésére volt elég. E mellett 1981-ben a Művelődési Minisztérium az egyházi levéltárak fondjegyzékének megjelentetésére is biztosított 350 000 Ft-ot. A következőkben először tekintsük át az elmúlt 5 év eredményeit: - A Magyar Piarista Levéltár 1978-ban jelentős állami támogatással a levéltári anyag elhelyezésére alkalmatlan Szent István Bazilikából átkerült a Mikszáth-téri rendházba. Itt öt helyiséget alakítottak ki levéltári raktár céljaira, amelyek az iratok számára megfelelőek. - A Székesfehérvári Püspökség Levéltárát a Püspöki Palota tatarozása alkalmával újjá alakították, a raktárát Dexion Salgóval állványozták be és az iratok megfelelően dobozolva kerültek a helyükre. - A Váci Püspökség Levéltára új helyre költözött, szintén Dexion Salgó állványokra került az anyag, dobozolva. Az elhelyezés jó. - A Hajdúdorogi Görög Katolikus Püspökség Levéltára is új helyiségbe költözött, amely levéltári szempontból megfelelő. - Az Esztergomi Prímási Levéltár kutatóját modernizálták, a Bazilika emeletén levő anyag egy része Dexion Salgó állványokra került. - A Magyarországi Református Zsinati Levéltárat teljes egészében felújították. Az anyag elhelyezése megfelelő, sőt modern technikai eszközökkel is felszerelték a levéltárat. (Filmleolvasó, xerox-gép stb.) - 1979 végén összedőltek a Dunamelléki Református Egyházkerület Levéltárának (Ráday Levéltár) polcai. A gyors állami segélynek köszönhető, hogy a raktárát újra állványozták és az anyagot most már áttekinthető rendszerben helyezték a polcokra. Végleges megoldás a Ráday Kollégium felújításakor lesz, amikor a levéltár új helyre kerül. - A Dunántúli Egyházkerület Levéltárát Pápán 1981-ben újították fel teljesen, a kollé­gium 450. évfordulója alkalmából. Az épületet szigetelték, tatarozták, Dexion Salgó polcokkal szerelték fel a raktárakat, kutatót és vendégszobát alakítottak ki. - A Nyíregyházi Evangélikus Gyülekezet Levéltárának iratai lekerültek a templom karzatáról és megfelelő elhelyezésük biztosítva lesz. - A Soproni Evangélikus Gyülekezet Levéltárát is 1981 nyarán felújították. 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom