Levéltári Szemle, 32. (1982)
Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - Dóka Klára: A kultúrmérnöki hivatalok iratainak forrásértéke / 299–313. o.
Dóka Klára A KULTÚRMÉRNÖKI HIVATALOK IRATAINAK FORRÁSÉRTÉKE Régi gyakorlat a műszaki életben, hogy a dokumentumokat addig tartják a terv- és irattárakban, míg a vonatkozó létesítmények eredeti formájukban léteznek. így például a jelenleg álló épületek, hidak, vasúti pályák, az üzemben lévő csatornák és gázvezetékek dokumentumai még irattári őrizetben vannak, és hasonló problémával találkozunk olykor a vízügyi iratok kutatásakor is. A hosszas irattári tárolás alkalmával ezeket a dokumentumokat rendszerint létesítményenként gyűjtötték össze függetlenül attól, hogy'mely iratképző szerv fondjába tartoznak. Az egyes dossziékban található iratanyag összetételét a kultúrmérnöki iratok esetében az egyes szervek hatáskörében bekövetkezett változások is bonyolítják, így a megyei törvényhatóság és a vízügyi szakigazgatási szervek iratait együtt találjuk. Az iratok levéltári átvétele után különféle rendezési problémák vetődnek fel, ugyanakkor a tárgyi csoportosítás a kutatási munkát meggyorsítja, ha a kutató csak egyes létesítmények iránt érdeklődik. A kultúrmérnöki intézmény megszervezése az 1870-es években Kvassay Jenő nevéhez fűződött. Ebben az időben Magyarországon a jelentősebb vízszabályozási munkák befejeződtek, és a kormányzat kénytelen volt egyre nagyobb figyelmet fordítani a mezőgazdaság céljait közvetlenül szolgáló, helyi vízimunkálatokra. 1879-ben a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium keretében létrejött a kultúrmérnökség, majd a létszám növekedésével az országot nyolc kultúrmérnöki kerületre osztották. Az iratokat a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi minisztérium irattárában kezelték, csak az egyes munkák irányításához szükséges jóváhagyott tervek voltak a kerületi felügyelőnél. 1886-ban, a vízjogi törvény kiadása után a kerületek helyén, vidéki székhellyel kultúrmérnöki hivatalokat hoztak létre. E hivatalok feladata három fő területre terjedt ki: a) terveket készítettek az öntözési,lecsapolási,patakszabályozási, alagcsövezési munkákról b) ellenőrizték a vízhasználati társulatokat c) véleményezték a vízjogi engedélyeket. A hivatalok száma 1909-ig 19-re emelkedett, majd a két világháború között 8 hivatal működött az ország területén, illetékességi területüket a megyehatárok szerint különítették el olymódon, hogy egy-egy hivatalhoz 2—3 megye tartozott. A kultúrmérnöki hivatalok irányításával az 1886-1948 közötti időszakban kb. 1 millió hektár területen végeztek lecsapolási, talajjavítási munkákat, 12 000 hektáron rendeztek be öntözést, jelentős volt szerepük a községi kutak, fürdők, vízvezetékek, halastavak, csatornák, malmok létesítésében is. Ha nem is produkáltak látványos eredményeket, munkájukkal hozzájárultak a falusi lakosság mindennapi életének alakításához. Ily módon a hivatalok iratai főként a helytörténeti kutatás számára fontosak. 1 299
