Levéltári Szemle, 32. (1982)
Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - Réfi Oszkó Magdolna: A levéltárak és a szocializmuskori irattárak információs kapcsolatai: a Levéltári Szekció miskolci regionális tanácskozásáról / 279–284. o.
E kérdés kapcsán merült fel az a probléma, hogy nem elegendő csupán az értékhatár vizsgálatok során kiemelt szervek iratainak gyűjtése, figyelemmel kell kísérni az értékhatár alá eső szerveket is. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek iratanyagának múltbeli kezelését említhetjük példaként. Tehát amíg nem tudjuk, hogy kitől, mit és mennyit kell archiválási célból levéltárainknak átvenni, lehetetlen munkánkat ok- és célszerűen tervezni és végezni. Az előadás második része a modern technika által felvetett problémákat elemezte a levéltári technika területén. Sajnos, e téren jelentős eredményről, előrehaladásról nem beszélhetünk. Sokszor a levéltárakban rosszabb körülmények között tárolják az iratokat, mint azokat az irattárakban tették. Az „információrobbanás", a hatalmas irattermelés miatt nemcsak az iratkezelés, raktározás, visszakeresés megkönnyítése céljából lenne halaszthatatlanul szükség egyre korszerűbb műszaki—technikai eszközök és módszerek alkalmazására, hanem a történeti értékű iratok megőrzése céljából is. (Például az archívképes papír és íróanyag meghatározása és bizonyos esetekben kötelező használatának előírása.) Az iratkezelési gyakorlatban bekövetkezett változás, a sokszorosítás új típusainak és az új adathordozóknak a bevezetése az állagvédelem terén is új és sürgősen megoldandó feladatokat állít a levéltárak elé. A korszerű technikai eszközök hiánya — ha a helyzet nem javul — végül is akadálya lesz levéltárainkban elhelyezett reprográfiai anyagok, hangszalagok, hanglemezek használhatóságának. Az iratok mikrofilmen történő megőrzése terén fokozottabb együttműködés szükséges a levéltárak és irattárak (iratképző szervek) között. Felül kell vizsgálni „az iratok kutatásának engedélyezésével kapcsolatban a levéltárak és az irattárak lehetséges, vagy inkább szükséges együttműködésének kérdését is". Bizonyos korrekcióval „a kutatási korszakhatárt is közelebb hozhatnánk napjainkhoz, feloldva ezzel az irattárak és a levéltárak, illetve a történész kutatók között immár több mint egy évtizede létező feszültség jelentős részét". Szűcs László előadása befejező részében az irattárak és levéltárak közötti információs kapcsolatok jövőbeli alakulásáról, alakításáról beszélt. Nagy szakmai tapasztalatából és felelősségéből eredő véleménye, javaslatai munkánk jobbítására a hallgatóságban igen élénk visszhangra talált. Űgy érzem, a tanácskozáson részt nem vevő kollégák számára is érdekes lehet, ezért a kevésbé lényeges részek elhagyásával közöljük szövegét: „Az egyes szervek iratkezelésének, irattározásának — figyelembe véve természetesen a maximális lehetőségeket — öntörvényűén kell kialakulnia és fejlődnie, ezzel nyújtja a legtöbb segítséget a levéltárnak is a maga sajátos feladatainak ellátásához." Ez természetesen nem jelenti az 1960-as évek iratkezelési jogalkotásának megtagadását. „Arra akkor, a magyarországi iratkezelési viszonyok elmaradottsága miatt szükség volt. Legalább és egységesen arra a szintre kell emelni, ahol már egy évszázaddal korábban tarthatott volna ... de ezt a szintet csak egy startvonalnak tekinthetjük, melyből kiindulva az egyes szervek saját igényeinek, szükségleteinek és (anyagi) lehetőségeinek megfelelő iratkezelési rendszert kialakíthatják maguknak."
