Levéltári Szemle, 32. (1982)
Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Jároli József: A történeti demográfiai kutatások Békés megyében / 13–20. o.
A másik forráskritikai probléma a halotti anykönyvek pontossága. A halotti anyakönyvek bejegyzéseit a ténylegessel egyezőnek találva a születések és a halálozások különbségéből adódó természetes szaporodás igen magas értékeit mutatta ki a kutatás. Az viszont ellene mond ennek, hogy a korabeli Európa legfejlettebb országai sem tudtak ekkora mértékű természetes szaporodást felmutatni, a magyarénál jóval kedvezőbb körülmények között sem. A valóság ezzel szemben az, hogy a halotti anyakönyvek nem tartalmazzák a ténylegesen elhunytak számát. Az anyakönyvek megbízhatóságával kapcsolatban Kováts Zoltán kutatásai szolgáltatattak tanulságos adatokat. 23 Gyoma esetében pedig az anyakönyvezési gyakorlat eddig hipotéziseken alapuló jellegzetességére sikerült bizonyító adatot találni. 24 Gyomán ugyanis két református halotti anyakönyv létezett 1773—1826 között. A lelkész az általa prédikációval eltemé tettekről vezetett anyakönyvet, a tanító pedig az ún. énekszós temetésekről. Az utóbbiak esetében a gyermekek és a szegényebb népelemek közül kikerült halottakról van szó. Néhány jellemző példa a két anyakönyv különbségéről: 1779-ben a lelkész 39, a tanító 146 temetést regisztrál (összesen 185), 1780-ban 25 temetést a lelkész, 82-t a tanító jegyez fel (összesen 107). Az adatok jól mutatják 1779-ben a lelkész 21,08%-át anyakönyvezte a ténylegesen meghaltaknak, 1780-ban pedig 30,48 százalékát. Miután Gyomához hasonlóan nem maradtak meg másutt hasonló anyakönyvpárok, így csak a lelkész által bejegyzett adatok állnak rendelkezésre, amivel számolva nem kapjuk meg a természetes szaporodás valós értékét. Érdemes még megjegyezni, hogy a tanító által vezetett anyakönyvet, az utaló bejegyzések alapján tudjuk, eredetileg az iskolában őrizték, csak később került a parókiára. Joggal feltételezhető tehát, hogy nem egy hasonló gyakorlatot folytató egyházközség létezett, csak az iskolákban őrzött anyakönyvek annyi más fontos irattal együtt elkallódtak. Az ismertetett forráskritikai meggondolások miatt a 18. század végén a megyében élő népesség létszáma jóval nagyobb alapnépesség jelenlétét feltételezi, mint amekkorát az eddigi kutatások a nagymérvű török pusztításra hivatkozva feltételeztek. A kisméretű természetes szaporodás előidézője az igen magas gyermekhalandóság. Orosházán például a 0—1 éves gyermekek egyharmada nem érte meg az első életévét, a 0-14 évesek több mint kétharmada a 14. életévét. 25 A gyomai református egyház anyakönyveiben a halálozások éves adatainak fele, nem ritkán annál is több a gyermekhalálozás. Ugyanilyen szomorú a kép, ha az éves születések számát hasonlítjuk össze a gyermektemetések számával. Általában az egy évben született gyermekszámnak ugyancsak közel fele a meghaltak évi száma is. Igen magas születésszám kellett ahhoz, hogy a népesség kismérvű bővített reprodukciója biztosított legyen. Az anyakönyvek lehetővé teszik, hogy az adott település népességének külső kapcsolatrendszerét is feltérképezze a kutató, a házasságkötések bejegyzéseinek segítségével. (A menyasszony, vőlegény származási helyére utaló adatok.) Az eddigi vizsgálódások eredményei azt mutatják, a települések nagyobbrészt nyitottak, igen gyakori a környező településekről hozott menyasszony vagy a községbe áttelepülő vőlegény. A békési református házassági anyakönyvben például 1806—1815 között a lelkész gondosan feljegyezte kinek, milyen címen adott ki keresztlevelet, vagy hirdetési bizonyítványt. A lányok nagyobb része Gyulán, vagy a környék nagyobb református településeiben élve kér bizonyítványt házasságkötéshez. Minden valószínűség szerint cselédként kerültek el 18
