Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: Komáromy András 1915. évi jelentése a vármegyei levéltárak helyzetéről / 173–193. o.

IV. Hunyad vármegye A levéltár

11 a vármegye

12 házának egy földszinti, száraz és világos nagy szobájában, továbbá a közgyűlési terem karzatán és túlnyomó részben a székház alatt elterülő pinczében van elhelyezve. Az irattárral kapcsolatos, de azon belül eső, földszinti helyiségben tartják az ujabbkori közgyűlési jegyzőkönyveket (1867-1913.) s a többi értékes és fontos levéltári iratokat. Az itt lévő erős biztonsági zárral ellátott tűzmentes szekrényben, az alapi tó leveleken és szerződéseken kivül egy pár régi jegyzőkönyv s a levéltár rendezése folyamán előkerült történeti becsű okiratok őriztetnek. Ezeknek a száma azonban mindössze is csekély, a nagy tömeg még a közönség számára fentartott karzaton hever és a pinczében van évtizedek óta felhalmozva. A le vél tárnoknak

13 külön dolgozó szobája nincsen; a selejtezés és rendezés munkáját (évi 840 korona honorárium mellett) a karzaton végzi, olykor-olykor segítséget is adnak neki. A karzaton talált iratokat 1848. évig már rendbe szedte, tartalmuk illetőleg tárgyuk szerint pedig most csoportosítja. A murikát 1909. év óta kellő szakértelemmel folytatja, de csak lassan halad előre, mert a karzaton télen alig dolgozhatik. A rendezés során XVI. századnál régebb eredeti okirat még nem került napfényre. A Kenderessy családnak Ulászlótól, Kusali János székely ispánnak Zsigmond királytól nyert adománylevele csak hiteles átirat. Emlitést érdemelnek a Hóra és Kloska lázadás történetére vonatkozó 1784—1785. évi eddigelé még föl nem használt sőt ösmeretlen iratok. Érdekes továbbá az Erdélybe telepedett róm. kath. vallású bolgároknak Lipót királytól 1700. május 15-én adományozott kiváltságlevele, melyből megtudjuk, hogy szabad kereskedést folytattak, papjaikat, biráikat maguk választhatták s hogy eredetileg Alvinczre telepitették őket. Déva városának még 1785-ben is rendezett bolgár communitása s virágzó egyház községe volt, de azóta magvuk veszett, elköltözködtek vagy eloláhosodtak. Az 1848. után keletkezett iratok és könyvek egymásra dobálva olyan rendetlenségben vannak, a hogy azokat a régi vármegyeházából, a Bethlen Gábor féle Magna curiából 1891. évben rabok és napszámosok a karzatra hurczolták. Sőt annyival még rosszabb állapotban, hogy az összekötözött csomók közül sok felbomlott és az igy széthullott iratokat kazalba hányták. A rengeteg irathalmazban sok oláhul szerkesztett Zaránd vármegyei jegyzőkönyvet is találtam, összekeverve a német világból megmaradt polgári és büntető törvényszéki és az ujabbkori járási közigazgatási iratokkal. Zaránd vármegye régi levéltárát tudvalevőleg az oláhok 1848 évben elpusztították. De a karzaton uralkodó rendetlenség igazán semmi ahhoz, a szinte leírhatatlan, borzalmas látványhoz képest, a mit a pinczehelyiségek nyújtanak. Mert egy magasabban fekvő, régebben házmesteri lakásul szolgáló padlózott szoba kivételével a többi mind alacsony, homályos, nedves, mostani állapotában még istállónak sem való helyiség. Mert az utczai gyalogjáróval többnyire egy színvonalban fekvő, az otromba, vastag bolthajtások között elhelyezett, szelelő lyukak inkább mint ablakok, világosságot nem adnak, és csak arra valók, hogy az eső becsapjon, a víz becsurogjon rajtuk, ugy annyira, hogy a közelükben lévő állványokon az iratok már pusztulásnak indultak. A falak mindenütt nedvesek és penészesek, a vakolat részben már lehullott róluk. A levegő fülledt, dohos, egészségtelen, s a merre nézünk — a félhomályban - mindenütt piszok és rendetlenség. 182