Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Ladányi Sándor: Hozzászólás Ivanyos Lajos tanulmányához / 169–171. o.

Ladányi Sándor HOZZÁSZÓLÁS IVANYOS LAJOS TANULMÁNYÁHOZ Az egyházi levéltárak ügye szorosan kapcsolódik az egész magyar levéltárügyhöz. Különö­sen igaz ez a református egyház területén. A magyar református egyház szakemberei az elmúlt több, mint egy évszázad alatt hatékonyan munkálkodtak a magyar levéltárügy fejlesztésében. Elég, ha itt csupán néhány adatra utalunk: id. Révész Imre debreceni lel­kész és egyházkerületi levéltáros 1868-ban adta ki „A levéltárak megóvásáról és rendezésé­ről, különös tekintettel a magyar protestáns egyházi levéltárakra" című művét, amely az első magyar önálló levéltári kiadvány. A Magyarországi Református Egyház a későbbiek­ben is nagy gondot fordított történeti múltja dokumentumainak megőrzésére, — s ha a gyakorlatban nem is mindig sikerült minden úgy, amint azt szakemberei elgondolták, s felső vezetése támogatta, nem a jószándék hiánya miatt történt. Az Egyetemes Konvent — igen gondos előkészítés után, amely ifj. Révész Imre püspök, egyháztörténész profesz­szor szorgalmazott és irányított, - 1938. július 1-i hatállyal léptette életbe levéltári szabályzatát, majd két esztendővel később 1940. július 1-i hatállyal az előbbinek függe­lékeként a másolási és kutatási szabályzatot. Ezek alapján dr. Szabó István professzor­ral, a Magyar Országos Levéltár tudós levéltárnokával 1941-re elkészítteti a „Levéltári útmutató"-t, mint a református egyház levéltári szabályrendeletét. Ezt a munkát hosszú ideig a világi levéltárosok is, mint a levéltári alapismeretek remek összefoglalását nyújtó kézikönyvet használták. Amikor a Magyar Népköztársaság vezetői, mindjárt a felszabadulást követő években felismerték a levéltárakban őrzött iratanyag gazdag történeti forrásértékét, amelynek biztonságos őrzése, korszerű és szakszerű kezelése fontos kultúrpolitikai és egyben gazda­sági érdek is, magasszintű jogszabályokat alkottak a levéltári anyag védelméről és a levéltárakról. Ezen jogszabályok hatálya kiterjedt valamennyi magyarországi egyház és hitfelekezet tulajdonában levő levéltári anyag védelmére is, mivel azokat a magyar törté­net, különösen is a magyar művelődéstörténet (s benne a magyar egyháztörténet) értékes forrásanyagának tekintette. A magyar levéltárügyet alapjaiban újjászervező 1950. évi 29-es számú törvényerejű rendelet a Magyarországi Református Egyház levéltári intézményeinek szakszerű műkö­dését jóváhagyta, elismerte, s ennek jeléül, a tulajdonjog érintetlenül hagyása mellett, az egyházkerületek levéltárait (a más felekezetű, hasonló szintű levéltárakkal egyetemben) nemzeti érdekű magán levéltárakká nyilvánította, majd az 1969. évi 27. számú törvény­erejű rendelet, valamint az ennek végrehajtásáról intézkedő 30/1969. (IX. 2.) számú kormányrendelet alapján ezen intézmények szaklevéltárakként működnek. Az előzmények után egyáltalán nem tekinthető véletlennek, hogy az egyházi levél­tárak közül „A Magyarországi Református Egyház levéltári anyagának fondjegyzéke" készült el elsőnek és jelent meg 1976-ban. Ezek után nem szükséges hangsúlyoznunk, hogy a református levéltárügy első századai történetének témául választása nemcsak az egyházi, hanem az egész magyar levéltárügy 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom