Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Ivanyos Lajos: A Magyarországi Református Egyház levéltárügye a reformációtól 1715-ig / 141–168. o.

Tárgyunkat a levéltárképződés természetes menetéhez igazodva a következő beosztásban dolgozzuk fel: I. Az egyházigazgatás ügyvitelére és hivatali írásbeliségére vonatkozó rendelkezések a 16. és 17. századbeli kánonokban. II. Irattermelődés a) Szuperintendenciák (egyházkerületek) b) Traktusok (egyházmegyék) c) Egyházközségek irattermelődése iratmaradványok és levéltárnyomok feljegyzésével, III. Iratgondozás — levéltár képződés (archívumok) IV. Iratpusztulások. Az egyházigazgatás ügyvitelére és hivatali írásbeliségére vonatkozó rendelkezések a 16. és 17. századbeli kánonokban A hivatali írásbeliségre vonatkozólag már az első zsinatok kánonai között találunk rendelkezéseket

7

, a későbbi kánonok pedig párhuzamosan az egyházi közigazgatás kiformálódásával, különösen az esperesek vizitációs feladataival kapcsolatban, sokszor részletesen előírják a hivatali írásbeli kötelezettségeket. A 16. és 17. századi református kánonokban is szabályozzák az egyházkormányzati törvények a közigazgatás ügyviteli tennivalóit, az írásbeliséget is. írásbeliséget követelt már magábanvéve a zsinatok tartása: össze kellett hívni, az alkotott hittételeket, meghozott törvényeket rögzíteni kellett, a kivitelt igénylő határozatokat végre kellett hajtani. Az alábbiakban nézzük végig a kánonokban található, kifejezetten az ügyviteli írásbeliségre vonatkozó rendelkezéseket. Az erdődi zsinat 1555-ben a lelkipásztorok tisztéről szóló I. cikkében azt kívánja, h°gy „ • • • legyen a szuperintendenstől és tiszttársaitól adott bizonyság-levelök, nehogy annak hiányában az emberek valami kétséget találjanak támasztani az ő törvényes választásuk és hivatásuk felöl . . . "

8

. Az igazoló bizonyságlevél mindig fontos irat volt, későbbi kánonok is ismételten kiemelik a jelentőségét (HerczegszöllŐsi kánonok 24. Felsőmagyarországi cikkek V., VII. XXX.) magatartást igazoló ajánlólevél és felavattatást bizonyító oklevél formájában, mint az 1649. évi Geleji-kánonok XV-ik kánona:,, . . . felavatás után ... az egyházegyetem hiteles pecsétjével és a püspök sajátkezű aláírásával megerősített nyilvános egyházi bizonyítvánnyal is feldíszítendők. Kik ilyet előmutatni nem képesek, . .. sehol be nem vétethetnek."

9 Az ajánló és igazoló bizonyságlevél több vonatkozásban szerepelt. Védekezés volt, hogy „ . . . a biztos és kétségtelen bizonyítvány nélküli kóborlókat a szerte kószálókat mint gyanúsokat semmi hivatalba sem kell tenni..." (Gel. kán. VIII.

10

), de a kerületek és megyék széttagoltságában közös rendet és egymás kölcsönös támogatását is biztosította a másik területre átmenőnek alkalmas voltáról adott bizonyítvány. Az 1595. évi Felsőmagyarországi Cikkek XXX-ik cikke a más szenior hatóságába átmenők számára rendeli a bizonyítványt, ugyanígy a Borsod-Gömör-Kishonti XX. cikk is, valamint a Geleji-kánonok IX., a Pestmegyei kánonok 23. artikulusa pedig az egyik püspökség alól a másik alá átmenő prédikátorok és iskolamesterek jámborságáról adandó levelet rendel. A szatmárnémeti zsinat XVI. végzése az Erdélyből távozók, illetve oda átmenők számára írja elő a bizonyságlevelet.

11 Az 1629. előtti évekből a pest142