Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - IRODALOM - Erdmann Gyula: Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás I–II. Nyíregyháza, 1979. / 546–549. o.

Láczay Magdolna, a szabolcsi nemesség 1797-es rétegződését vázolja fel egyetlen forráscsoport, az 1797-es nemesi felkeléssel kapcsolatos összeírás alapján. A subsidium kivetése átlagjövedelmi kategóriák szerint történt és így képet kapunk a nemesség vagyoni tagozódásáról, ami többé-kevésbé azonos a nemesség országos vagyoni differenciáltságával (széles szegénynemesi réteg, nagyszámú és vagyonilag tág skálájú középnemesség, s csak néhány nagybirtokos arisztokrata). A nemesség szerkezetének vizsgálata a társadalomtörténeti kutatások fehér foltja, ezért reméljük, hogy a szerző vizsgálódását egyéb forráscsoportokra is kiterjeszti és időben is kiszélesíti. Für Lajos ismét kitűnő tanulmánnyal jelentkezett: a reformkor küszöbére érkezett Nyíregyháza és Nagykőrös agrárviszonyait elemzi. Az 1753-tól szlovákokkal újratelepített Nyíregyháza és a folyamatosan lakott, magyar népességű Nagykőrös egyaránt önerőből, az 1840-es örökvált ságtörvényt megelőzően váltotta meg magát a jobbágyterhektől. Az 1828-as állami adóösszeírás mindkét városban fejletlen, extenzív, nyomásos gazdálkodást talált. Általános volt a faeke, melyet 4—5 ló vagy ökör húzott, a főtermény a rozs, zab, árpa és kukorica volt, de megjelent már a dohány és burgonya is, és jelentősek voltak a szőlőterületek is. A trágyázást alig gyakorolták. Az elvetett mag kétszeresétháromszorosát aratták. A két városban az agrárnépesség dominált. Nyíregyházán a birtokos parasztság jobb módú volt, több igásállattal rendelkezett. Für Lajos figyelmeztetett arra, hogy az 1828-as összeírás e két városban az országos átlagnál jobban torzít: mivel egyik városnak sem volt hivatalos urbáriuma (mindkét város kiváltságos helyzetű volt a feudális társadalmon belül), s így a csalásnak szinte korlátlan lehetőségei voltak, amivel az érintettek éltek is (a ténylegesnél jóval kevesebb szántó és rét bevallása, állatállomány jó részének elrejtése). Hársfalvy Péter Nyíregyháza földtulajdoni és földhasználati viszonyaiból ad ízelítőt, az örökváltság (1803, 1824) utáni időszakot véve alapul. Megtudjuk, hogy Nyíregyházán az 1753-as újratelepítéskor a határ egészének használata, s a királyi kisebb haszonvételek jövedelme is a kommunitást illette. A határ nagyobb részét állandó birtokként felosztották a lakosok közt belső telek és házak szerint, míg a fentmaradó részt közös kaszálóként, legelőként hasznosították. A közterületet részben bérbe adták, majd egy jó részét városi tulajdonként eladták. Fazekas Árpád a megyei levéltár orvos-egészségügyi vonatkozású irataiból ismertet néhányat. 1833-ban épült fel a nyíregyházi városi kórház, közadakozásból, mindössze 12 ággyal. Az adakozók névsora mellett megismerkedhetünk néhány kórházi leltárral is a 19. század második feléből. A nagy megyei kórház csak 1899-ben épült fel Nyíregyházán. A közleményt Figura Susána bába kuriózum számba menő 1838-as feljegyzései zárják a nehéz szülési esetekről. László Géza Szabolcs és Ung „közigazgatásilag egyelőre egyesített" vármegyék Horthy korszakbeli népkönyvtárügyét elemzi. Ismerteti az FM 1898-al induló gazdasági népkönyvtár akciójának és a VKM 1882-től kezdett közművelődési népkönyvtári mozgalmának eredményeit, az I. világháború alatti visszaesést, majd a Klebelsberg-féle kultúrfölénykoncepció jegyében történt újrakezdést. A népkönyvtári mozgalmak Szabolcsban gyenge eredményt hoztak: a belső igény is kevés volt (29% volt az analfabéták aránya!) és káros volt a két-központú, elaprózott szervezés is. 547