Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám - Labádi Lajos: Szentes város árvaszékének megalakulása, irattári rendszerének alakulása, 1872–1931 / 49–54. o.

törvényszékekre ruházta. Azonban ez sem javított sokat a helyzeten, mivel a jogorvoslatra vonatkozó előírások zavarosak voltak; a bíróságok nem tudtak cselekvően fellépni. Ezzel magyarázható, hogy a köztörvényhatóságok rendezéséről kiadott 1870:42. te. és a községek rendezéséről kiadott 1871:18. te. a gyámügyeket nem hagyta az újonnan szervezett független királyi bíróságok kezében, hanem visszaadta a törvényhatóságoknak, ill. a rendezett tanácsú városoknak, elrendelve, hogy ennek intézésére árvaszéket alakítsanak. Végleges rendezésre majd csak 1877-ben került sor, midőn létrejött mind az anyagi gyámsági jogot, mind a gyámokra és gondnokokra felügyelő hatóságok szervezetét és eljárását szabályozó törvény, az 1877:20. te. Az általános áttekintés után most nézzük, mi volt a helyzet Szentesen. A szentesi jobbágyok árváinak gyámja, pártfogója, vagyonának kezelője a 18. századtól a Harruckern család, majd 1798-tól a Károlyi nemzetség volt. A város önkormányzata már az 1767-es úrbérrendezés előtt kialakult, s feltehetően további fejlődésével, erősödésével lehetett összefüggésben, hogy a földesúr 1796-tól a városi önkormányzati testületre ruházta át a gyámi teendők végzését. Az 1795. nov. 2-i bíróválasztás után, az uradalmi tiszttartó jelenlétében és jóváhagyásával egy esküdtet választottak „a városban található minden vallásokon levő árvák" gyámjának. Ettől kezdve az árvagyám (v. közgyám) volt köteles az árvák vagyonának kezeléséről lajstromot, számadást vezetni. A számadásokat a városi tanács és a „számadásokat felülvizsgáló úriszék" ellenőrizte. A közgyám tehát a városnak is és az uradalomnak is számadással tartozott. 1836-ban Szentes örökváltsági szerződést kötött a Károlyiakkal, emiatt a korábbi földesúri joghatóság megszűnt. Az árvaügyek intézésének felügyelete az ún. bírói tanács feladata lett. A gyámatya (közgyám) tevékenységének ellenőrzésével egy tanácsbelit bíztak meg. Az árvák vagyonleltárának elkészítésére külön bizottságot alakítottak. Az árvavagyon forgatásáról a városi tanács határozott. Ez a gyámügyi igazgatási rendszer csak igen rövid ideig, 18404g maradt érvényben. Mivel a város nem teljesítette az örökváltsági szerződésben kikötött fizetési kötelezettségeit, ismét helyreállították a földesúri joghatóságot. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején Szentes rendezett tanácsi jogot kapott, ennek megfelelően került sor az új városi apparátus kialakítására. Az árvaügyek intézésére árvabizottmányt választottak, mely a közgyűlésnek volt felelős. A szabadságharc leverését követően az árvaügyet két kinevezett tanácsnok és a városi főügyész intézte ideiglenes jelleggel, egészen 1853 áprilisáig. Ekkor a fent említett 185 l-es rendelet értelmében négytagú árvabizottmányt hoztak létre, élén a járásbíróval. 1860-ig ez a bizottmány intézte az első folyamodású árva- és gondnoksági ügyeket. Az 186l-es átszervezés során az új képviselő-testület ideiglenesen meghagyta az árvabizottmányt, de intézkedett „jövőre az árvagyámi hivatalnak a régi modor szerinti felállításáról". Ez meg is történt, de hamarosan elérkezett az 1870-es évek nagy átszervezési időszaka, mely az árvaügyet is új mederbe terelte. Szentes rendezett tanácsú város lévén, a községek rendezéséről kiadott 1871:18. te. 23—24. §-a értelmében felállította árvaszékét, mely 1872. jan. 1-től kezdte meg működését. Ezzel egy időben szabályrendeletet dolgozott ki, melyben részletesen meghatározták az árvaszék szervezeti felépítését, hatáskörét és feladatait. A törvény instrukcióinak megfelelően kimondták, hogy Szentes város az árva- és gyámhatóságot árvaszéke által gyakorolja. Az árvaszék működése kiterjedt a város hatósági területén lakó árvákra és 50