Levéltári Szemle, 31. (1981)
Levéltári Szemle, 31. (1981) 2–3. szám - Németh Gábor: Szikszó mezőváros írásbelisége a 17–18. században / 355–363. o.
Aszszonnal zalogb[an] lévő szőlőt ellenzi szomszédságára". 17 A Hegyalján már a 16—17. században ezzel megegyező formai jegyek alapján vezették be a szőlővel kapcsolatos ügyeket. 18 Sárospatakon és Bodrogkeresztúron a nagymértékű szőlőforgalom következtében a 18. században a protokollumvezetés is differenciálódott. Patakon 1719-től külön könyvet nyitottak a szőlő-, bánya-, ház- és telekügyeknek. 19 Bodrogkeresztúron 1766-tól „Kis Prothocolom"-ot vezettek erre a célra 20 , tehát mindkét helyen szakosodás következett be. Az ellenzéseket, tilalmazásokat személyesen és szóban — élő szóval, ministerio vivae vocis — tették meg. 21 Bejegyzésük módja gyakran fényt vet a mezővárosi ügymenetre: előfordult, hogy utólag, különböző napi dátummal egyszerre több ügyet vezettek be, többnyire azonban más-más kéztől származnak az ellenzések. Pl. 171 l-ben a 4 különböző dátum alatt csoportosított bejegyzésekből a március 9,10, 264 egy kéz, a március 13-i másik kéz írása. 22 1712-ben március 7, 8, 10, 12-i dátummal egy személy, egyszerre, tehát utólag írta be az összes ellenzést. 23 Ebből arra következtethetünk, hogy a nótárius vagy éppen jelenlevő esküdt vezette a protokollumot. Kivételes esetben — a fentebb említett kialakult formák szerint — maga a bejelentő fogalmazta meg és írta le saját kezével. 24 Az ellenzések dátuma többnyire február vagy március első fele (ilyenkor egy napon több ellenzést is bevezettek), csak ritkán fordul elő ettől későbbi dátum. A szokásjogot ebben az esetben a szőlőművelés szabályai határozták meg. Az ellenzéseket, tilalmazásokat még a tavaszi munkálatok megkezdése előtt kellett megtenni. A Hegyalján Gergely pápa napját (március 12.) szabták meg végső időpontként. 25 Az ellenzés (contradictio) jogigény bejelentését jelenti, tehát abban az esetben, ha a bejelentés után nem indítottak törvényes eljárást, a possessor továbbra is birtokban maradhatott. 26 Ezért tipikus és gyakran előforduló eset, hogy egy-egy személy éveken át ellenzett egy-egy szőlőt azért, hogy fenntartsa jogigényét. így pl. Fekete Györgyné, Istenes Anna, aki 1736—1740 között évente ellenezte a Staer Jakab kassai polgár birtokában levő szőlőt. 27 A bejegyzéseken feltüntették, milyen jogon történt az ellenzés. Az első csoportba a „vérségre", azaz rokonságra alapozottak tartoznak, amelyek a többséget alkotják. Ez azt bizonyítja, hogy a rokonság igyekezett megakadályozni a szőlő eladás, vétel, csere útján történő kikerülését az atyafiság kezéből. Tehát a szabad szőlőforgalom gátlására törekedtek. Jól bizonyítja ezt, hogy egyszerre gyakran több rokon is fellépett: pl. 1709-ben Légrádi István és Ifj. Légrádi Ferenc is közösen ellenezték a szikszói prédikátornál levő szőlőt „pénzét is le tévén", vagyis kifizették a tanácsnak ezért járó összeget is. 28 A másik csoportba a szomszédságra történő ellenzések tartoznak, melyek a szomszéd elővételi jogán alapultak. 29 Ebben az esetben megfigyelhető a módosabb gazdáknak azon törekvése, hogy egy darabban minél nagyobb szőlőterületet birtokoljanak: gyakoriak az olyan esetek, amelyeknél mindkét oldalon az ellenző személy bírt szőlőt. 1710. február 7-én Csóka Mátyás vérségére és szomszédságára ellenezte a Nyulmál promontoriumon, Szarka Istvánnál zálogban levő szőlőt, melynek szomszédja mindkét oldalról ő maga volt. 30 A református egyház élénk szőlőforgalmát bizonyítja, hogy szomszédságra az eklézsia is ellenzett. 31 A bejegyzett szőlőügyekből tudjuk, hogy a helyi céhek —így pl. a szikszói 357
