Levéltári Szemle, 31. (1981)
Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám - KRÓNIKA - Tóth Tibor: Levéltárunk életéből: új épületbe költözött a Szolnok Megyei Levéltár / 250–265. o.
Az időjárás elleni védelmet és s legkevesebb rongálódást a konténeres szállítás jelentette. Sikerült is a MÁV-tól 4 db 5 tonnás konténert rendkívül kedvezményes áron kölcsönöznünk, a Volán vállalat pedig vállalta ezek szükség szerinti fuvarozását speciális gépkocsikkal. A Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztályának megértő támogatása és a szolnoki középiskolásokkal való jó kapcsolat lehetővé tette, hogy a költözködést végző 13 levéltári dolgozó mellett, hetenkénti váltással 10—10 középiskolás tanuló segédkezzen a költözködésben, természetesen ők is 20,— Ft-os órabért kaptak. A költözködést végül is július 29-én kezdtük el. A bútor és felszerelés szállítása két napig tartott. Ezek elhelyezése után augusztus 27-én 28-án az anyakönyveket, a könyvtárt és a bizottságok anyagait, majd szeptember 15—16—17-én a kerületi anyagokat szállítottuk át. A közbeeső időszak többszöri ismételt takarítással, anyagok elrendezésével és helyretételével telt el. A levéltári anyag további részét szeptember 23-án kezdtük el folyamatosan szállítani. Két brigádot alakítottunk, az egyik a régi levéltárban megrakott egy nap alatt két konténert, a másik brigád ugyanezt másnap kirakta az új levéltárban. Minden nap reggel a volánosok átcserélték a 2-2 konténert. Így a költözködés folyamatossá vált. A hét öt munkanapján szállítottunk csak, a kéthetenkénti szombat délelőttökön anyagrendezéseket hajtottunk végre és megjelöltük a következő, elhelyezendő fondok helyét. Különös gondot fordítottunk arra, hogy az anyag lehetőleg pormentesen és tisztán kerüljön át, ezért még a régi levéltárban megszerveztük az anyagok portalanítását, erőteljes tisztogatását. Az új levéltárban pedig minden polcot az anyag elhelyezése előtt újólag áttöröltünk. Az új levéltár raktárát (4034 lm 3 ) és annak minden zugát az anyag áttelepítésének megkezdése előtt és befejezése után porszívóztuk és felmostuk. Rendkívüli jelentősége volt a költözködési terv azon részének, mely az iratanyag elhelyezésének egymásutániságát határozta meg. Nem lett volna lehetőségünk, de nem is terveztük, hogy az anyagot ömlesztve szállítjuk és majd csak később rendszerezzük. Az iratanyag átszállítását úgy szerveztük meg, hogy az átkerülő anyagok (fondok) azonnal végleges helyükre kerüljenek. Ez azonban szükségessé tette - többek között —, hogy a régi raktárban az- anyagok leszedését fordított sorrendben kezdjük meg legalábbis egy konténernyi mennyiségben (50 q) azért, hogy az új raktárban az anyag sorrendisége folyamatos legyen. De ügyeltünk arra is, hogy a feudális és kapitalistakori fondok zárt jellegű elhelyezése után a szocialista (élő) fondok anyagai után lehetőleg megfelelő mennyiségű férőhely maradjon ki a későbbi növekedésük számára. Persze ezek jórészt becsléseken alapultak, s számítani lehet később kisebb jellegű átcsoportosításokra. így érthető, ha a laikus szemlélődök a raktár végén nem találnak nagy számban üres polcokat. Ezek az egyes fondok után találhatók. A költözködés összességében 42 munkanapon át tartott és eközben 43 vasúti vagonnyi anyagot szállítottunk át és helyeztünk el az új levéltárban. A költözés kitűnően sikerült, a rongálódás és keveredés jelentéktelen mértékű volt. Mi nagyon nagyra értékeljük azokat a tapasztalatokat és az egymás közötti emberi kapcsolatokat, melyek a költözködés nélkül talán sohasem alakultak volna ki ilyen mértékben, hiszen régebbi és teljesen új dolgozók együtt tevékenykedtek. Ezek a következők: 256