Levéltári Szemle, 31. (1981)

Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: Komáromy András 1914. évi jelentése a vármegyei levéltárak helyzetéről / 135–153. o.

szolgáló, törődött, beteges tisztviselőnek az a kívánsága, hogy nyugalomba vonulhasson, Szándékát — közvetlen tudomásom szerint már többször bejelentette az alispánnak. Akarata ellenére továbbra is visszatartani a közérdekre nézve káros volna, mert kedvetlen, kimerült ember munkájában soha sincs köszönet. -0O0 V. U g o c s a vármegye A levéltár 2 egymásba nyíló és egy külön álló földszinti szobában van elhelyezve, hol azonban csupán irattári anyagot és nagy halmaz, teljesen értéktelen újságot, mindenféle nyomtatványt és ócska papirost találtam.

24 A levéltárnok belülről fűthető vaskályhás dolgozó szobáját, melyben a közigazgatásra nézve fontos iratok is vannak — egyszerű fa ajtó választja el a szomszéd helyiségtől, hol az 1670 évben kezdődő közgyűlési jegyzőkönyvek és mutatók, a német világból fennmaradt nyomtatott törvények és kormányrendeletek mellett egy hatalmas üveges szekrényben, a nemzeti vértanú br. Perényi Zsigmond szobrára helyezett koszorúk feliratos szalagjai őriztetnek. De itt - legalább látszólag még rend van, hanem a belső szobában borzalmas rendetlenség és piszok uralkodik. A levéltárban a 17-ik századnál régibb iratok nincsenek, vagy legalább is még eddig nem kerültek elő, bár az elenchusokban középkori oklevelek is említtetnek. Tartalmukra nézve az iratok, a kurucz világ emlékein kívül, —jobbára csak helytörténeti fontossággal birnak, de ezek között sok művelődés, — különösen pedig gazdaságtörténelmi adat található, az adózási, vallási és társadalmi viszonyokra, a földesurak és jobbágyok birtok ügyeire, — szóval a közállapotokra vonatkozólag. Minthogy a vármegye a Bach korszakban Bereggel egyesittetett, a levéltárt Beregszászba, onnan pedig a kiegyezés után visszaköltöztették, mely alkalommal szemtanúk állítása szerint, — vasvillával hányták föl a szekerekre a „sok haszontalan ringy rongy papirost"

. — Az anyag egy része már akkor elpusztult, a legutolsó költözködéskor pedig, mikor a levéltár mostani helyére került, rabok, napszámosok, hajdúk, tudatlan vagy lelki ösmeretlen emberek, annyi kárt, zavart és rendetlenséget okoztak benne, hogy azt helyre hozni, jóvá tenni többé senki se tudta, de nem is akarta. Mert a vármegyének 32 év leforgása alatt nem kevesebb mint nyolcz levéltárnoka volt. A közszolgálatban elaggot, munkaképtelen emberek (: köztük az én nagyapám is, kit 87 esztendős korában — úgyszólván — egyenesen a levéltárból vittek ki a temetőbe:), avagy pedig — tisztelet a kivételnek — tudatlan és dolog kerülő ifjak. Ezeket csak addig dugták be a levéltárba, mig valami „tisztességesebb állás" megüresedett, és ha 1-2 év leteltével szakvizsgát követeltek tőlük, azonnal kicserélték őket más nagyra törő ifjakkal, a kik nem szerették, sőt szégyenlették is sok porral, piszokkal járó ideiglenes foglalkozásukat. Még annyi fáradságot sem vettek maguknak, hogy a kibontott irat csomókat a vármegye hajdújával össze kötöztessék és vissza helyeztessék. Szerte széjjel hevertek, porladoztak és penészedtek az iratok s ezt a rendszert — ha nem is éppen tiszteletre méltó, de határozottan kényelmes traditio gya142