Levéltári Szemle, 31. (1981)
Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: Komáromy András 1914. évi jelentése a vármegyei levéltárak helyzetéről / 135–153. o.
Jászok és Kunok kiváltság és adomány leveleit 1323—1503 évig, számszerint 27 eredeti pergamen és papir oklevelet, melyek nagy részben már ki vannak adva, — és a többi különös fontossággal biró iratot, armalisokat, czéhleveleket, szerződéseket, érmeket, pecsétnyomókat, térképeket, tervrajzokat stb. stb. Ezek között nevezetesebb I. Ferdinánd és Szapolyay János, Rudolf és Mária Terézia privilégiumai; a német lovagrenddel kötött szerződések; a megváltásra, a nádori bíráskodásra, a főkapitányokra, az alkotmányvédő bizottság működésére, a határokra, az adómentességre stb. stb. vonatkozó iratok, végre Kossuth Lajos 1889 évi köszönő levele. A zárt szekrény tartalmáról pontos jegyzék van. A főhelyiségeken kivül még 3 külön álló szobában találunk ujabbkori és jobbára már a selejtezésre előkészitett levéltári anyagot, állványokon és polczokon; továbbá a 18-ik század közepétől fogva rendezett polgári és büntető bírósági iratcsomókat. Egy terjesen külön álló teremben pedig, a levéltárnok felügyelete alatt, a nyugalmazott árvaszéki elnök végzi 6 korona napidíjjal az 1908 év óta tartó selejtezést, egy irnok és szolga segítségével. Általában véve mindenütt rend és tisztaság tapasztalható. A főhelyiségeket naponként söprik és szellőztetik; a padló tiszta, az iratokat — ugylátszik — le is szokták porolni, a mire még eddig másutt nem találtam példát. A levéltárnok a munkakörébe tartozó ügyekről iktató és mutató — a kiadott iratokról pedig kölcsönkönyvet vezet. A selejtezésre nem csak felügyel, hanem a jegyzéket és a kiselejtezett iratokat — a mint erről meggyőződtem — darabról-darabra átvizsgálja. A segédkönyvek alapján a tudományos kutatás egészen könnyű feladat és az a valóság, hogy a keresett iratot a kutató gyorsan és biztosan megkapja, - szintén a levéltárnokot dicséri —. Javaslat Minthogy a levéltár elhelyezés, őrzés és gondozás tekintetében kifogástalannak mondható, — az ügy érdekében csak azt vagyok bátor javasolni, hogy a levéltárnoknak sok évi buzgó és hasznos működéséért Nagyméltóságod elismerése tudtul adassék. 18 Hiszem és vallom, hogy ennek az idáig szokatlan, de talán meg sem érdemelt kitüntetésnek többféle üdvös következése lesz. A levéltárnokokat általában buzdítani és lelkesíteni fogja, főkép pedig nyilvános bizonyságot tesz majd arról, a mit eddig csak a beavatottak hirdettek, hogy Nagyméltóságod, más országos gondjai között — a levéltári ügy iránt is szívesen érdeklődik, annak culturális jelentőségét méltányolja, érdemes munkásait honorálja. Ennek át kell menni a köztudatba is, hogy a levéltárnokok, kötelességüknek buzgón teljesítése által, a nemzeti művelődés ügyét előmozdíthassák. -oOoIV. B e r e g vármegye 19 A levéltár négy egymással kapcsolatos és két külön bejáratú —jobbára irattári anyagot tartalmazó — földszinti helyiségben őriztetik. 20 A levéltárnok dolgozó szobáját vasajtó 140