Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - IRODALOM - Tilcsik György: Vígh Károly: Vörös Pest vármegye. Bp., 1979. / 528–532. o.

részletesen szól a szocializált állami birtokok és szövetkezetek állapotáról, majd számbavéve az államosítással kapcsolatban felszínre került különféle nehézségek okait, bemutatja az ezek felszámolására valamint a korszerű agrotechnika és a fejlett mezőgazdasági eljárások meghonosítására tett erőfeszítéseket. A monográfia nem marad adós — a Tanácsköztársaság idején kiemelt fontosságú kérdésnek tekintett — az oktatásügy és a kulturális élet gyökeres átalakítását célzó intézkedések Pest megyei végrehajtásának ismertetésével sem. A kötetnek a Pest megyei Vörösőrség történetét feldolgozó fejezete rámutat, hogy annak szervezését és általában a karhatalom munkáját jelentősen hátráltatta az a tény, hogy a megye hadügyi osztályát nem tekintették önálló katonai ügyosztálynak, ugyanakkor a volt rendőr- és csendőrtisztek nem kis számban igyekeztek beszivárogni a Vörösőrségbe, átvenni annak irányítását vagy zavarni munkáját. Vígh Károly lényegében az addig megjelent irodalom összefoglalásával tárja fel a Pest megyében is állandóan meglevő és egyre erősödő, hol nyíltan, hol burkoltabban jelentkező ellenforradalmi mozgalmak pontos és valós okait. Elemzőén mutatja be, hogy milyen előzmények nyomán és körülmények között került sor a megyei kis- és középparasztságnak, valamint a városi középrétegeknek a tanácshatalommal való szembefordulására és az ellenforradalmi erőkhöz való csatlakozására. Emiatt 1919 júniusára a megyében a proletárdiktatúra tömegbázisa leszűkült, és ezt csak tetézte, hogy — a parasztság említett szembefordulása mellett — az ipari munkásság és az agrárproletariátus egysége is megbomlott, sőt a szociáldemokraták és a kommunisták közötti ellentétek is elmélyültek. Mindezek szükségszerű következménye lett, hogy a megyében az ellenforradalmi mozgalmak egyre inkább elszaporodtak és megerősödtek, ezzel mintegy előjátékát jelentették a Dunapatajon június 18-án kirobbant, majd több mint tíz Pest megyei községre kiterjedő és Tolna megyére is áthúzódó — a szerző által részleteiben is tárgyalt — ún. Duna melléki ellenforradalmi lázadásnak, melyet csak komoly katonai erők bevetésével sikerült június 25-ére felszámolni. Pest megye városaiban és községeiben a Tanácsköztársaság veresége után az ellenforradalom hatalomra kerülése a megszálló román csapatok hatékony segítségével történt meg. Ezt követően a proletárdiktatúra intézkedéseit hatályon kívül helyezték és a korábbi főispán irányításával az ellenforradalmi jellegű közigazgatási szervezet életre hívása mellett megszervezték a csendőri, rendőri és katonai erőket. Ugyanakkor tömegesen tartóztatták le és börtönözték be azokat, akik a megyében a 133 nap alatt valamilyen funkciót töltöttek be, vöröskatonák voltak vagy szimpatizáltak a tanácshatalommal. Vígh Károly — Agoraszto Tivadar alispánnak a megyei törvényhatóság 1919. december 16-án tartott ülésén elhangzott beszámolója segítségével —járásonként közli a letartóztatottakkal szemben foganrtosított intézkedéseket, majd ismerteti az ellenforradalmárok — közöttük a hírhedt Héjjas és Prónay különítményesek — által a megyében elkövetett kegyetlenkedéseket, melyekben nem egyszer a megszálló román katonák is tevékenyen részt vettek. Összefoglalóan elmondható, hogy a szerző jól és biztosan oldotta meg az 1959-es kiadáshoz viszonyítva jelentkező nem csekély tényanyag beépítésének korántsem könnyű feladatát, ugyanakkor azonban néhány helyen nem sikerült a már az első kiadásban 531