Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - IRODALOM - Tilcsik György: Vígh Károly: Vörös Pest vármegye. Bp., 1979. / 528–532. o.

a szerző azóta elvégzett kutatásai során felszínre hozott újabb adatok és összefüggések hasznosításának, beépítésének igénye a jubileumon kívül is indokolttá tették egy új kiadás megvalósítását. A kötet első fejezete megismerteti az olvasót a Pest megyében az 1910-es évek második felére kialakult társadalmi és politikai helyzettel. Ezen belül behatóan tárgyalja a megye különböző helységeiben a dualista Magyarország gazdasági-társadalmi szerkezete, valamint az első világháború elnyomorító hatása miatt 1917—1918-ban egyre gyakrabban és intenzívebben jelentkező tömegmozgalmak (tüntetések, sztrájkok) eseményeit és következményeit, kimutatva az 1917-es februári és októberi forradalmaknak az ezekre gyakorolt erőteljes hatását. Vígh Károly bemutatja, hogy a régi, monarchikus közigazgatási rendszert is alapjaiban elsöprő polgári demokratikus forradalom győzelmét követő hatalmi harcba Pest megyében is — az országosan érvényesülő tendenciához hasonlóan - különféle politikai színezetű osztályok és rétegek merőben eltérő célokkal kapcsolódtak be, igyekezve saját érdekeiket mindinkább érvényesíteni. Ennek nyomán 1918 novemberében — az adott település politikai erőviszonyainak függvényében — a helyi államhatalmi szerveknek két típusa jött létre: egyfelől a kormány és a szociáldemokraták által támogatott, jobbára a régi közigazgatási vezetőkből álló nemzeti tanácsok, másfelől — ezeket időben nem sokkal követve — a nép akaratából megalakult képviseleti szervek, a néptanácsok. Az 1918 decembere és 1919 februárja közötti hónapokban Pest megyében is tovább folytatódott és megerősödött az a politikai küzdelem, melynek tétje a hatalom birtoklása volt, és melynek végső eredményeként — a kommunista párt tömegbefolyásának növekedésével párhuzamosan - a nemzeti tanácsok néptanácsokká alakultak át. A szerző megvilágítja a megyében - a földkérdés megnyugtató rendezésének hiánya miatt — kirobbant földfoglaló és földosztó mozgalmak mélyebb rugóit és összefüggéseit, majd megállapítja, hogy az 1919 márciusára részben e mozgalmak, részben az általános bel- és külpolitikai szituáció hatására kibontakozott forradalmi helyzetben a Pest megyei kommunisták — az ellenük 1919 januárjában indított politikai támadás ellenére is — készen álltak a hatalom átvételére és egyedüli kézbentartására, a proletárdiktatúra kivívásáfa és gyakorlására. A Károlyi-kormány lemondását és a Tanácsköztársaság kikiáltását követően Pest megyében — nem kevéssé a főváros közelségéből adódóan — rendkívül gyorsan, a városok és községek döntő többségében egy-két nap alatt megalakultak a proletárdiktatúra helyi szervei: a munkás-, katona- és földművestanácsok, melyek mellett az általános gyakorlat szerint 3—5 tagú intézőbizottság működött. A megyeszékhelyen sajátságos helyzet alakult ki. Itt ugyanis a március 21-én lezajlott események után nem jött létre megyei szintű forradalmi szerv, hanem a kormány ideiglenes megbízottat küldött ki a megye élére, dr. Földes István ügyvéd személyében, aki mellé csak némi „késéssel", 1919. április 3-án választottak meg egy négytagú direktóriumot. Érdekességként említhető, hogy április közepéig a megyei alispán is hivatalában maradt, sőt rendeleteket is kiadott. A frissen alakult községi és városi tanácsok a hatalomátvételt követő első nehézségek legyőzése után máris nagy erőpróba, egyben korszakos jelentőségű feladat megoldása előtt álltak: az ideiglenes alkotmány, valamint a kormányzótanács XXVII. számú rendelkezése 529