Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - Lakos János: A földművelésügyi miniszter külföldi gazdasági szaktudósítói hálózata, 1900–1920 / 381–406. o.

is jelentette, hogy mind a kereskedelemügyi, mind a földművelésügyi miniszter aktív és volt szaktudósítói jórészt átkerültek a Külügyminisztérium státusába.

94 így lett a FM volt tudósítói közül már 1919 novemberében I. osztályú követségi tanácsos Than Albin,

95 1920 májusában II. osztályú követségi tanácsos Leitgeb Imre és Moldoványi Sándor,

96 1920 júliusában pedig I. osztályú követségi titkár Nemeshegyi Oszkár.

97 A szaktudósítók hivatalszerű iratkezelésre voltak kötelezve. Jelentéseikből is kiderül, hogy szabályos irattárak keletkeztek működésük során. Ezek közül azonban — tudomásom szerint — egy sem maradt fenn. Néhány szaktudósítói irattár sorsát — részben — ismerjük. A belgrádit Németh 1914 júliusában Belgrádban hagyta, csupán az iktatókönyvet és néhány elintézetlen iratot tudott Budapestre menekíteni,

98 a többi a bekövetkező események során valószínűleg elpusztult. Leitgeb összes ingóságait elveszítette Moszkvában a háború kitörésekor.

99 A berlini szaktudósítói irattárat a hivatal felszámolásával megbízott Krisztinkovich 1920-192l-ben átselejtezte.

100 A megmaradt 7 iratcsomagot (1900-1920-as évkor), 11 iktatókönyvet és két mutatókönyvet (1900-1908) 1921. április 26-án átadta a berlini magyar követségnek, további intézkedésig. Egyéb adatot az irattár sorsára nem leltem.

101 A KÜLFÖLDI GAZDASÁGI SZAKTUDÓSÍTÓ INTÉZMÉNY JELENTŐSÉGE A 19. század utolsó harmadában Európa-szerte kísérletek történtek a külföldi szakhírszolgálat megfelelő szervezésére. A nemzetközi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokban végbement fejlődés ugyanis megkövetelte, hogy az egyes nemzetek gazdasági és kereskedelmi körei, de főleg a felelős főhatóságok naprakészen tájékozva legyenek a határokon túl történt, a kormánypolitikát, az értékesítési lehetőségeket, a termelés gazdaságosságát stb. befolyásoló gazdasági, kereskedelem- és vámpolitikai, termelési stb. eseményekről. Erre a feladatra a diplomáciai és konzuli képviselet hagyományos keretei elégtelennek bizonyultak. Általában olyképpen kísérelték megoldani a problémát, hogy az illető szakminisztériumok ún. szakreferenseket küldtek ki a fontosabb külképviseletek mellé. Ezek a szakreferensek nem rendelkeztek diplomáciai vagy konzuli karakterrel és közvetlenül a kiküldő miniszternek voltak alárendelve; de hamarosan mindenütt — hol lazább, hol szorosabb — kapcsolatba kerültek a külképviselettel, diplomáciai illetve konzuli jellegük biztosításával. Ausztria—Magyarországon az intézmény sajátos változata valósult meg. Oka ennek a közjogi viszony: a kül- és konzuli ügyek közössége egyfelől, a belső ügyek függetlensége másfelől megakadályozta a külképviselettel való kapcsolat kiépülését. Elsősorban a magyar kormányzati érdek hatott ebbe az irányba. A szaktudósítói intézmény egész fennállása alatt a külügyi igazgatástól függetlenül, kizárólag a szakminiszterek rendelkezése alatt funkcionált. Ebből a helyzetből az intézmény jónéhány esetben nem profitált. Ennek ellenére a gazdasági szaktudósítás alapvetően megfelelt a célkitűzéseknek, komoly informatív közegévé vált a földművelésügyi kormányzatnak, s hasznot húzott belőle a „gazdatársadalom" is. Jelentőségét mindenekelőtt ez adja. Az önálló magyar külügyi igazgatás kiépülésével sem volt eleve kizárva, hogy az 401