Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - Lakos János: A földművelésügyi miniszter külföldi gazdasági szaktudósítói hálózata, 1900–1920 / 381–406. o.

járónak bizonyult az a passszus is, miszerint a tudósítók a követség, konzulátus védelmében részesülnek. A későbbiekben a legtöbb baj forrása az lett, hogy a szaktudósítók helyzetükből (nem voltak akkreditálva, nem rendelkeztek még konzuli tekintéllyel sem, nem volt joguk interveniálásra) eredően gyakorlatilag magánembereknek minősültek külföldön. Ez nem egy esetben akadálya volt az információk beszerzésének. Persze a lényeg az volt, hogy a földművelésügyi miniszternek — éppen az új kereskedelmi szerződések kötését közvetlenül megelőző időszakban - sikerült külföldön egy olyan információs hálózatot kiépítenie, amelyre igényei szerint, tehát bizalmasan is támaszkodhatott. A szolgálati utasítás azt is sejtetni engedte, hogy a miniszter széleskörű tevékenységet vár szaktudósítóitól. Jó tudósító csak széles közgazdasági, agrárgazdasági szakismeretekkel, de egyúttal jogi műveltséggel, megfelelő nyelvtudással, s nem utolsósorban kiváló társadalmi helyzettel rendelkező egyén lehetett. A szaktudósítói intézmény a dualizmus válságának kibontakozása talaján született. Éppen ezért a sajátos közjogi mechanizmus komoly akadályokat gördített a szervezés elé. Ha netán időben megkötik a gazdasági kiegyezést, a tudósítók akkor sem foglalhatták volna el állomáshelyeiket a tervezett időpontban, 1898 közepén! Az intézmény kormányintézkedéssel történő életbeléptetéséhez ugyanis az uralkodó hozzájárult, semmi más feltételt nem szabott, mint ami a vámszerződési tervezetben is szerepelt: az osztrák kormánnyal egyetértésben végrehajtott szervezést és arra a külügyminiszter áldását. Utóbbival nem volt probléma, előbbivel - láttuk — annál több. S a következmény az lett, hogy egy tisztán magyar belügy, a mezőgazdaság fejlesztése érdekében a FM addig nem tudta megtenni a kívánatos intézkedést, míg az osztrák kormány nem adta meg hozzájárulását. A szervezés ily módon a várt egy év helyett három évet igényelt. A külföldi szaktudósítói intézmény életbeléptetését nagy várakozás előzte meg. „Ezen intézmény életképességében nagy a reményünk, s különösen most, amidőn a fogyasztás igényei annyira változók, s amidőn az elzárkózás iránt a hajlandóság oly nagyfokú, a szaktudósítói intézmény nagy szolgálatunkra lehet" — szólt az OMGE igazgatóválasztmányánakjelentése az egyesület 1900. évi őszi közgyűlése elé.

34 '

35 AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSE AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSÉIG (1900-1914) Tudósítók, állomáshelyek, működési körzetek A szaktudósítói hálózat gerince már 1900-ban kiépült. György Endre londoni állomáshelyét áprilisban, míg Paikert Alajos washingtoni állomáshelyét májusban foglalta el. Június elején már Malcomes is Berlinben volt, júliusban pedig Gaal is megérkezett Bukarestbe.

36 ötödik tudósítóul november 3-án nevezték ki Szinyei Merse István volt Sáros vármegyei főispánt, akinek megbízása Oroszország területére szólt, Pétervár székhellyel. 1901. február 8-án érkezett a cári fővárosba.

37 390