Levéltári Szemle, 30. (1980)
Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - Lakos János: A földművelésügyi miniszter külföldi gazdasági szaktudósítói hálózata, 1900–1920 / 381–406. o.
A szakosztály lényegében Rubinek tervezetét terjesztette az OMGE közgyűlése elé, 18 s az ment tovább december 27-én a földművelésügyi miniszterhez is. Az OMGE javaslata az új kiegyezés vonatkozó szakaszával kapcsolatban a következő volt: „A konzulátusi ügy akként szabályozandó, hogy mindkét fél (osztrák és magyar - L. J.) földművelésügyi minisztériumának jogában álljon oda, ahová annak szükségét látja, gazdasági alkalmazottakat kinevezni s kiküldeni, kik a személyi dolgokban a külügyminiszternek vannak alárendelve (kiemelés tőlem — L. J.); kívánatos továbbá, hogy a konzulok a magyarnyelvet bírják s a magyar közgazdasági viszonyokat ismerjék.. ," 19 A más téren is jelentős reformokat kezdeményező földművelésügyi miniszter, Darányi Ignác most már — a rendezett államháztartás viszonyai között — felkarolhatta az OMGE javaslatát, s indítványára az 1896. február-március folyamán tartott közös minisztertanácsok az új vám- és kereskedelmi szerződés tervezetébe felvették, hogy a két fél kereskedelemügyi és földművelésügyi miniszterének jogában áll szaktudósítókat (Fachberichtstatter) külföldre kiküldeni. 30 A Külügyminisztérium azonban feltételül szabta, hogy a szaktudósítók semmilyen szolgálati viszonyban nem lehetnek a követségekkel, konzulátusokkal. A megállapodások eredményeként a szerződéstervezet X. cikkelyének utolsó előtti bekezdése elé a következő új szakasz került: „Az illető szakminisztereknek jogukban áll, hogy a külügyminiszterrel egyetértőleg kereskedelmi, mezőgazdasági és műszaki kérdések tanulmányozása céljából, költségükön szaktudósítókat küldjenek külföldre, akik anélkül, hogy a cs. és kir. követségekhez vagy consulatusokhoz be lennének osztva, ezeknek oltalmában és támogatásában részesülnek, és ezeknek közvetítésével az illető külföldi hatóságoknál a feladatuk teljesítése végett szükséges értesülések megszerzése céljából be lesznek vezetendők." 21 Már ismertettem azokat az általános gazdasági és információs körülményeket, amelyek végső soron elvezettek a külföldi szaktudósítói intézmény létesítésének küszöbére. Lássuk most konkrétan a miniszter indoklását, amelyet az 1897. november 29-i felségelőterjesztés is tartalmazott. Eszerint: „A mezőgazdasági termények nemzetközi forgalmában és különösen ezen termények árviszonyainak alakulásában a külföldi piacok és a külföldi verseny hazánk mezőgazdaságára is folyton növekedő befolyást gyakorolván, igen kívánatosnak látszik, hogy azokban az államokban, melyek a gazdasági nyerstermelés terén, s az ezen terményekben való világverseny szempontjából, avagy kivitelre szánt ilyen terményeink értékesítésére való tekintetből reánk nézve kiválóbb fontossággal bírnak, az ezen államokban fennforgó termelési, értékesítési és forgalmi viszonyok megfigyelése, tanulmányozása és a szerzendő ösmereteknek és tapasztalatoknak saját javunkra való sikeres értékesíthetése céljából gazdasági szaktudósítókat alkalmazzunk, kik az ottani termelés és értékesítés viszonyairól s az ezek körül tapasztalt újításokról, valamint a mezőgazdasági közigazgatásról gazr*aközönségünket a kormány útján tájékoztassák." Mint számos esetben Magyarországon, a FM a német példát tartotta szem előtt. Egy lényeges eltérést azonban rögtön felfedezhetünk a német szervezéstől. Míg ugyanis a német szaktudósítók az illetékes külképviselethez beosztva, annak alárendelve működtek, addig nálunk a közös külügyminiszter eleve kikötötte az intézmény teljes szolgálati függetlenségét a külképviselettől, konzulátusoktól. 383