Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 3. szám - Dóka Klára: A Tisza szabályozás szervezete, 1846–1879 / 325–331. o.

hiszen saját pénzük felhasználásáról volt szó. 1855-ben az addig megkezdett munkát árvíz szakította félbe, és ennek eredményeként újabb társulatok, magánöblözetek különültek el. Az egységes szervezet bomlása eleve magával hozta a birtokosok céljainak elérését. A társulatok határait a nagybirtokok szerint jelölték ki, és minden esetben nem vették figyelembe a folyó mentén települt városok árvízvédelmét sem. Ugyanakkor a külön társulatok alakulása az autonómiára való törekvés, az osztrák kormányzattal való szembenállás is volt.

18 Az 1855-ös árvíz, a társulatok számának növekedése indokolttá tette, hogy a központi irányítás rendszerét is módosítsák. Ezt segítette elő az ország közigazgatási rendszerének átalakítása is, mivel a Tisza szabályozási szervezet viszonyát az új hivatalokkal szemben meg kellett határozni. Az átszervezésről szóló javaslatot az uralkodó 1856. szeptember 9-én szentesítette. Alapelv továbbra is az volt, hogy a Tisza szabályozását Magyarországon és a szerb vajdaság területén egységesen kell vezetni, ezért az irányítást és az ellenőrzést az országos politikai hatóságok, a legfelsőbb irányítást pedig a Kereskedelmi Minisztérium veszik kézbe. Budán a műszaki ügyek intézésére Központi Felügyelőséget (Theissregulierung Inspectorat) hoztak létre, amely az országos politikai hatóságnak és a Kereskedelmi Minisztériumnak volt alárendelve. A folyót szakaszokra osztották, és minden szakasz (folyamosztály) mellett építészeti hivatal működött. A hivatalok tevékenységéhez szükséges költségeket továbbra is az állami költségvetésből fedezték. Ezenkívül állami pénzen történt a mederszabályozás is, a védművek építése pedig az érdekeltek hozzájárulásából.

19 Az október 9-i rendelettel együtt elkészült a „szolgálati ügyrendtartás" is az egyes hivatalok számára. Eszerint a Központi Felügyelőség feladata az építészeti főhatóság képviselete volt. Szervezete — a központi felügyelőn kívül — mérnökökből, segédmérnökökből, építészeti gyakornokokból, valamint adminisztratív alkalmazottakból állt. A 2 fős számvevőség nem volt alárendelve a Központi Felügyelőségnek. A felügyelő tisztet továbbra is Herrich Károly töltötte be. Az 1856. október 9-i rendtartás meghatározta a társulatok helyzetét is. Közigazgatási szempontból az illetékes politikai hatósághoz, műszaki tekintetben a folyamosztályhoz tartoztak. A társulatok érdekeit 3-7 tagú választmány képviselte, amelyet a legtöbb társulati járulékot fizetők közül jelöltek ki. A választmány egyik tagja az elnök volt, aki a közgyűléseket vezette. Ezenkívül alkalmazni kellett számvevőt és mérnököt is, ha szükségesnek mutatkozott. A választmány nem dönthetett egyedül, ha hozzájárulási kulcsot állapítottak meg, vagy ha holdanként 3 Ft-nál nagyobb kiadásról volt szó. Ilyenkor az érdekeltek szélesebb körét be kellett hívni a választmányba. Ha a területen állami munka folyt, azt is meg kellett beszélni az érdekeltekkel, és maguk a birtokosok is tehettek állami munkára javaslatot. A nagyobb választmány által megállapított hozzájárulás beszedése adó formájában történt. Az 1856-ban kialakított szervezet alighanem követte az eddigi kereteket. Legfőbb különbség az volt, hogy nem tartozott közvetlenül bécsi fennhatóság alá, hanem elsődlegesen a főkormányzóság irányította működését. Továbbra is megőrizte függetlenségét az Építési Osztálytól, csak mellé volt rendelve.

20 A helyi hatóságok — már a főkormányzóság is — nagyobb szerepet kaptak a Tisza sza328