Levéltári Szemle, 30. (1980)

Levéltári Szemle, 30. (1980) 1–2. szám - Kállay István: A történeti segédtudományok művelése a levéltárakban / 137–142. o.

Kállay István A TÖRTÉNETI SEGÉDTUDOMÁNYOK MÜVELÉSE A LEVÉLTÁRAKBAN A történeti segédtudományok felszabadulás utáni fejlődése messze elmaradt a többi tudományétól, azok fejlődési szintjét meg sem közelítve. A segédtudományok iránti érdeklődés csökkenésében nem kis szerepet játszott egy ma már túlhaladott szemlélet, amely ezeket a tudományokat — néha nem minden alap nélkül — gyanúsnak tartotta, mivel elsősorban a feudális korszak jelenségeit vizsgálta. így hosszú ideig még kísérlet sem történt a segédtudományok modernizálására, a szocialista tudományrendszerben elfoglalt helyének meghatározására. Változást csak az utolsó évtized hozott, amikor a segédtudományok iránti érdeklődés újjáéledésének lehetünk tanúi. Mutatja ezt a publikációk, vagy a PAB—VEAB által rendszeresen szervezett településtörténeti konferenciák genealógiai szekciója iránti nagy figyelem. Ennek oka elsősorban az, hogy történettudományunk, túllépve a nagy általános összefüggések megfogalmazásának extenzív szakaszán, intenzív szakaszába lépett; egyre inkább a konkrét kérdések felé fordul, vizsgálódásainak középpontjába a cselekvő embert állítja. Ez magával hozta a társadalomtörténet fellendülését. A történeti segédtudományok modern felfogása ehhez kapcsolódik, hiszen a társadalmi viszonyokat, az emberek társadalmi magatartását vizsgálja (mint pl., hogy milyen körülmények között jutott el valaki odáig, hogy címert kérjen az uralkodótól). Az érdeklődés túlmutat a tudományok határán és a nagyközönség részéről is egyre erőteljesebben jelentkezik, mint a nosztalgia-hullámnak nevezett múltfelé fordulási folyamat része. A történeti segédtudományok művelése hozzátartozik minden ország, így hazánk, nemzeti kultúrájához; művelőinek nemcsak hazai, hanem nemzetközi terepen is helyt kell állniok. Ezért jelentkezik egyre sürgetőbben e területen különösen az utánpótlás hiánya. Másik lényeges kérdés a segédtudományok modernizálása, a lépéstartás a nemzetközi mezőnnyel, közelebbről az új utak keresése. Véleményem szerint ez új forma- és munkamódszert, a kérdésnek a társadalmi viszonyok és a kormányzati rendszer oldaláról való megközelítését jelenti. Nem elhanyagolható feladat a segédtudományi alapvetés, a fogalmak magyarázása. Ma még maga a „segédtudomány" elnevezés sincs tisztázva; vannak más elnevezések (pl. alaptudományok, forrástudományok stb.). Ebben az esetben azonban nem látszik indokoltnak a modernizálás és a nyelvújítás, megmaradhatunk az elődeink által adott hagyományos elnevezésnél: a történelem segédtudományai vagy történeti segédtudományok. A hagyományokról szólva nem mehetünk el említés nélkül azok mellett, akik a levéltárakban a segédtudományokat magas szintre emelték, akik rájöttek és hangsúlyozták, hogy 137