Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - IRODALOM - Várnai Tamás: Fejér megyei történeti évkönyv II. Szerk.: Farkas Gábor. Székesfehérvár, 1977. / 393–395. o.

nemesség a kuruc zászló alá állt. Fehérvár polgársága nemzeti hovatartozás és vagyoni helyzet szerint megoszlott; az arisztokraták közül csak Eszterházy Antal, Csákvár és Magyaralmás földesura állt a nagyságos fejedelem mellé. A kuruc sikerek kivívásában jelentős szerepe volt az abai származású Szekeres István ezeres kapitánynak, a későbbi brigadérosnak, akiről a szerző külön tanulmányban is megemlékezik. Kállay István tanulmányában az 1704. januári székesfehérvári kongresszussal foglalkozik. A kuruc hadak közeledtére égető kérdéssé vált, milyen magatartást tanúsítson velük szemben a polgárság. A kongresszus eseményei rávilágítanak a polgárság belső — osztály és nemzeti — ellentéteire. Fehérvár városában csak rövid ideig maradtak a kuruc hadak. Somkuti Éva két német polgár által készített Összeírás elemzése alapján mutatja be az eseményeket, köztük a fejedelem legelszántabb fehérvári híveit, akik a labancok közeledtére minden vagyonukat hátrahagyva menekülni kényszerültek. Házukat, ingatlanaikat később labanc érzelmű polgárok vehették meg. Móra Magda tanulmányából a korabeli városi polgárság két érdekes egyéniségét ismerhetjük meg. Hiemer Mihály, a bíróviselt városi tanácsos, a város egyik leggazdagabb polgára ellenszenvvel fogadja a „rebelliót", Nackel a „vörös káplán" viszont a városbéli kurucok vezére. Farkas Gábor a szabadságharc kitörésének okait elemzi, s bemutatja a megye benépesítését ; a magyar földesurak és az udvar támogatásával betelepített német és délszláv parasztok elhelyezkedésével járó gondokat. Megismerjük az írásból, hogy a magyar és a nemzetiségi jobbágyok között ekkor még - az idegen népek kiváltságos helyzete miatt - komoly ellentétek feszültek. A tanulmány érdekes része a kuruc Fejér vármegye ismertetése. A Sárvíz vidéke — akkori természeti adottságainál fogva is - kiválóan alkalmas volt a védelemre. A kuruc vármegye a török idők parasztvármegyéjéhez hasonlóan szerveződött meg. Egyik közgyűlésüket 1708-ban Ladányban tartották, ahol törvénytelennek bélyegzik I. József császár intézkedéseit és kimondják, hogy az ónodi trónfosztó határozathoz tartják magukat. A szabadságharcot lezáró kompromisszum után a megye jobbágysága őrzi a kuruc mozgalom tradícióit. Az 1760-as évek úrbéres mozgalmaiban újra fellobbannak a dicső küzdelemhez fűződő paraszti vágyak és az illúziók is. A magyar és a nemzetiségi jobbágyok ellentétei ekkorra már elmosódtak a minden jobbágyra egyformán nehezedő földesúri kizsákmányolás fojtogató szorításában. A Rákóczi-tanulmányok színes képet adnak nemzeti történelmünknek e dicső és egyben tragikus szakaszáról és meggyőzően cáfolják azt a korábban elterjedt téves hiedelmet, hogy a város és a megye XVIII. sz. elejei története túlnyomórészt labanc hagyományokat tartalmazna. Buzási János és Farkas Gábor közleményei a várháborúk klasszikus korszakának történetéhez kapcsolódnak. Buzási Székesfehérvárnak az 1601. évi átmeneti visszafoglalásáról számol be. A tanulmányban értékes mozzanatra bukkanunk. Kiderül, hogy a bécsi udvar a keleti területeknek német lakossággal történő betelepítéséről nem mondott le, így a visszafoglalt Székesfehérvárt is saját telepítési politikájának eszközéül akarta 394