Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - IRODALOM - Várnai Tamás: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 9. Szerkeszti: Kanyar József. Kaposvár, 1978. / 724–727. o.

Az országleírásnak mint sajátos történelmi kútfőnek a forrásértékére a nemrég el­hunyt neves helytörténész, dr. Eperjessy Kálmán nyugalmazott főiskolai igazgató hívta fel a figyelmet. Már az 1920-as években megkezdte a József-kori országleírásnak a feldol­gozását. Az általa összegyűjtött hatalmas anyagnak teljes kiadására nem kerülhetett sor. Szellemi örökségét azonban éppen a megyei levéltáraknak kell őrizniük és közkinccsé tenniük. Ezt a feladatot teljesítette a Nógrád megyei Levéltár jelen kiadványa és a Fejér megyei Történeti Évkönyv 1977-ben megjelent 11. száma. Az utóbbi a Landesbeschrei­bung Fejér megyei anyagát publikálta Eperjessy Kálmán bevezető tanulmányával együtt. A szerző sokoldalúan elemzi ennek a XVII. század végétől kialakult, műfajilag és tartal­milag vegyes, de éppen ezért sok szempontból használható forrástípusnak az értékeit. Somkuti Éva SOMOGY MEGYE MÚLTJÁBÓL. LEVÉLTÁRI ÉVKÖNYV 9. Szerkeszti: Kanyar József, Kaposvár 1978.415 p. A Somogy megyei Levéltár szervező és irányító központja lett a széleskörű, temati­kájában változatos és „Somogyország" határain túlmutató helytörténeti kutatásoknak és közművelődési tevékenységnek — ezt bizonyítja a levéltár szerkesztésében és gondozásá­ban megjelent kilencedik évkönyv is. A kötetek munkatársai között egyaránt ott találjuk az országos hírnévnek örvendő történészeket és a pályájukat nemrégen kezdett, de már önálló eredményeket publikáló fiatal levéltárosokat és történészeket is. Jó szerkesztési ötlet a kötet végén található Függelék, amely a levéltár helyi és országos kapcsolatokra is utaló közművelődési tevékenységéről, kiadványkészítő munkájáról ad tájékoztatást, a kötetenként összeállított tartalomjegyzék pedig a sorozat kutatási területeit és szerző­gárdáját mutatja be. A jelen kötet tanulmányai a több éves tervszerű munkafolyamat egyik állomását jelentik, Stier Miklós és Szász Zoltán közös tanulmánya: Uj- és legújabbkori hely törté­netírásunk módszertani kérdéseihez, egy megjelenés előtt álló kézikönyv néhány feje­zetét közli. A szerzők célja egyrészt a kezdő kutatók munkájának segítése, másrészt a gyakorlati tapasztalatokból leszűrt módszertani elvek rendszerezése és közzététele. Fejte­getéseik egy részét maguk is kísérletnek szánják. Felhívják a figyelmet a múlt és a jelen történelmében megmutatkozó összefüggések fontosságára, az egyedi és az általános, tehát a hely- és az országos történetírás elválaszthatatlan kapcsolatára, a tények és adatok pon­tos regisztrálására, a megfigyelések és információk, a források olyan rögzítésére, amely lehetővé teszi részben az utólagos ellenőrzést, részben a feltárt anyag hozzáférhetőségét más kutatók számára. A jó helytörténeti munkák iránt jelentkező egyre nagyobb igénynek 724

Next

/
Oldalképek
Tartalom