Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - IRODALOM - Gyarmati György: A Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár kiadványa a termelőszövetkezeti mozgalom történetéről / 705–710. o.

kérdés 1960 után az egyesült tsz-ben — mint azt egy volt vezető elmondja — úgy jelentkezett, hogy „ha ilyen precízebb mezőgazdasági munkákat akartunk elvégeztetni, aprómagvetés vagy kézi búzavetés, ezeket a jó gazdákat szedtük elő". E korábbi réteghovatartozásból adódó különbségek a munkavezetésben is fellelhetők, azáltal, hogy „a középparaszti eredetű brigádvezetők jobban állnak a rugalmasság, a feltalálás, az észjárás dolgában, mint a szegényebb családból származók". A munkaszervezés területén az utóbbi időben egyre inkább a centralizáció érvényesül, ami azonban nem differenciált, stabil munkakörök kialakulása felé mutat, hanem központilag irányítják a mozgatható munkaerőt a legégetőbb területre, ami egy „magasabb szinten strukturálatlan" munkaszervezetet jelent. Ez természetesen elsősorban a kézi munkát igénylő területekre vonatkozik, a gépesítés, az állattenyésztés és a melléküzemági tevékenység ugyanis természetszerűleg teremti meg, sőt feltételezi a körülhatárolt munkaterületet, annak tartósságát, kevésbé szezonálisjellegét. A tanulmányból az agrártársadalomban megfigyelhető átstrukturálódásról is képet kaphatunk. Míg a szövetkezet megalakulását követően elsősorban a korábbi birtoknagyság mértéke szerint voltak elkülöníthető rétegek, addig újabban — s ez a hetvenes években erősödött meg — a jövedelemnagyság alapján figyelhetünk meg némi leegyszerűsítéssel egy idősebb, többnyire szakképzetlen, alacsonyabb keresetű, valamint egy fiatalabb, szakképzett jói kereső dolgozói csoportot. A háztáji gazdálkodásról — amiről részletesen is szól a tanulmány szerzője — a kötetnyitó tanulmányhoz hasonlóan itt is megfogalmazódik, hogy politikai megítélése ellentmondásos, periodikusan változó volt, megszüntetésének követelésétől, a kényszerű megtűrésen át a messzemenő támogatás hangoztatásáig. A szerző vizsgálatai azt mutatták, hogy a milotai tsz-tagok számára a háztáji - vélhetően a piacoktól való nagy távolság következtében — elsődlegesen saját háztartást ellátó „ágazat", melynek közös jellemzője az állat- (szarvasmarha-, sertéstenyésztés. ,£nnek megfelelően a háztáji földeken kizárólag takarmány termesztés folyik. Mindez általános jelenség országszerte. Ami furcsa, az az, hogy nem egyfajta takarmánynövényt termelnek, amint ez máshol megszokott, hanem három-, négy-, ötfélét." A háztáji munkavégzésnél nem is a családon belüli - egyébként „semmiféle kialakult szabályszerűséget" nem mutató — munkamegosztás leírása az érdekes, hanem annak rögzítése, hogy a családközi munkakapcsolatok évszázados hagyományaiból milyen területen és mit őrzött meg napjaink falusi társadalma akkor, amikor „háztartás és gazdaság összefonódottságáról már nem beszélhetünk", amikor egyre inkább fellazulnak a családi és rokoni munkaszervezeti kapcsolatok, s amikor „az átalakult helyi társadalom képét ... a régi és az új vonások összemosódása teszi érdekessé". A dolgozat egészében a történeti megalapozottságú szociológia, a közgazdaság és a néprajz vizsgálati szempontjait együttesen alkalmazva eredményez társadalomtörténeti tanulmányt. László Béla a földreform fehérgyarmati eseményeinek megírását az 1945 előtti helyi birtokmegoszlás ismertetésével kezdi, majd vázlatosan szól arról, hogy milyen körülmények között kezdték meg a földosztást. Felmérve az igénybe vehető földek nagyságát, azt — alkalmanként a megyei földbirtokrendező tanács instrukcióival szembeszállva — osztották fel, aminek a helyi földigénylő bizottság feloszlatása, majd újjá válasz 709