Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Szabó Ferenc: A termelőszövetkezetek történetére vonatkozó források néhány általános vonása / 483–488. o.

szerint mindössze 31 kollektív gazdaság fondjával rendelkezett. Évek alatt ennyit tudott begyűjteni, felderíteni. A teljesítmény nem rosszabb a levéltárak átlagánál, forrásérték szempontjából ugyanakkor erősen kérdőjeles. A 31 fondból csak 8 nevezhető jó teljességűnek, alig 3 közepesnek, s 20 fond kifejezetten töredékes. (Egyébként a 31-ből 22 fond kiterjed az 1956 előtti időkre is.) E mérlegkészítés után néhány tanulságot keményen meg kell fogalmaznunk. Először a levéltári tevékenység átformálása érdekében, azután a szövetkezettörténeti források egész összetételét illetően. Hogy saját példánknál maradjak: 1948—1962 között — a sok összeolvadást, újraalakulást beszámítva — legalább 800—900-ra becsülhető a Békés megyében működő szövetkezetek száma. Ezt nemhogy 31, de háromszor vagy ötször ennyi — többnyire töredékes — szövetkezeti fond sem tudja a történeti teljességhez közelállóan reprezentálni. Általában kimondható a nyilvánvaló tény, hogy a termelőszövetkezetek történetét voltaképpen nem a saját keletkezésű, illetve saját irattárukban visszamaradt iratok alapján lehet megírni, hanem a velük kapcsolatban álló szervek iratanyagára támaszkodva. Vizsgálataink alapján úgy látszik, hogy a járási és városi szintű szervek megmaradt dokumentációja jelentheti a legjobban használható forrást, amely akár az egyes szövetkezetek történetének lényeges mozzanataira, akár az egész település szövetkezeti mozgalmára vonatkozólag általában megmaradt, és hozzáférhető. A nagyobb területre (egy-két járás, megye, több megye) kiterjedő kutatáshoz a járási szervek iratai mellett a megyei szervekét is ki kell aknázni, s meg kell nézni az országos szervek levéltári anyagát is. Ezt minden kutató jól tudja. Ne bogozgassuk túlzott részletességgel, miért pusztultak el ilyen súlyos arányban a termelőszövetkezetek iratai a kis területű, kis létszámú kollektív gazdaságok idejéből. Az okok elsősorban szemléletiek. Nem kétséges, hogy a bürokrácia elleni harc ürügyével az iratkezelésnek és az iratmegőrzésnek a szövetkezetekben hosszú ideig nem volt becsülete. A gyakori átszervezéseket, főkönyvelőváltozásokat az iratok eltűnése, megsemmisülése kísérte. A közösségi tudat kezdeti formálódása idején az önbecsülés történeti megközelítése ismeretlen volt. Erélyes jogszabály és megfelelő ellenőrzés egyaránt hiányzott a felsőbb irányító szervek részéről is. A levéltárak a maguk nagyon szerény lehetőségei között próbálkoztak a szövetkezeti iratok szemmel tartásával, a felbukkanó régebbi iratok megmentésével. Az átszervezéseket azonban nem győzték követni. Technikai felszereltség hiányában a szövetkezetek zöméhez annak idején el sem jutottak. Ha el is jutottak, könnyen félrevezették őket egyes szövetkezeti adminisztrátorok, mert egyszerűen letagadták a régebbi iratokat. Minden következmény nélkül tehették. Részint ez vezetett oda, hogy a levéltárakban csak kivételesen fordul elő olyan szövetkezeti fond, amelyben minden olyan iratfajta évről évre hiánytalanul megvan, amit a szabályozások szerint meg kell őrizni. A levéltáros értekezleteken gyakran esett szó a szövetkezeti iratok fontosságáról, de ezeket nem követhette eredményes és egységes cselekvés. Nem volt elegendő levéltári szakember, aki kiszálljon, nem volt közlekedési eszköz, s nem állt rendelkezésre az iratok átvételéhez szükséges raktárhelyiség sem. Ezeken az alapvető nehézségeken túlmenően önkritikusan be kell vallanunk, hogy a levéltári berkekben éppen az iratbegyűjtésre még alkalmas években is komoly szakmai bizonytalanság uralkodott a szövetkezeti iratok ügyében. Határozott, előretekintő dön485