Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - IRODALOM - Schneider Miklós: Évszázadokon át. Tolna megye történetének olvasókönyve I. Szerkesztette: K. Balogh János. Szekszárd, 1978. / 389–392. o.

A Tolna megyei Levéltár impozáns kötetét kézbe véve, melynek a borítóján lévő l-es szám további kötet (vagy kötetek) megjelenését ígéri (ez magából a címből egyébként egyértelműen nem derül ki), úgy érzi az olvasó, aki maga is lelkes híve ennek a műfajnak (olyannyira, hogy két megye olvasókönyvét is összeállította), hogy - úgy tűnik — a műfajnak a másfél évtized során kialakult alapkövetelményei nem jutottak maradéktalanul érvényre ebben a szép és rendkívül mutatós kötetben. Semmiképp sem szándékunk, hogy érdemes szerkesztő kollégánkat bántsuk és nem célunk ezúttal az sem, hogy ízekre szedve a kötetet, rámutassunk azokra a részletproblémákra, következetlenségekre és esetleg hibákra is, amelyek arra engednek következtetni, hogy a mennyiség nem azonos a minőséggel és a terjedelem nem feltétlenül értékmérője egy kiadványnak. Csupán egy-két kérdésben kívánunk néhány gondolattal hozzájárulni a kötet értékeléséhez, illetve a további kötetek, de az eddig még nem jelentkezett megyék olvasókönyveinek még eredményesebb elkészítéséhez. Már az olvasókönyvek kiadásának első időszakában akadtak levéltárosok, akik nem tartották helyesnek, hogy a több történeti koron átívelő forrásközlést egy szerző készítse el, nem egészen alaptalanul félvén attól, hogy ez a munka egy bizonyos kétes értékű polihisztorságra kényszeríti a szerkesztőket és ez végeredményben az elkészült kötetek színvonalának egyenetlenségét fogja magával hozni. Az aggály ellenére az olvasókönyvek nagy részét egy szerző-szerkesztő készítette el és ha az annotációk kissé eltérő színvonalát illetően járt is ez a tény bizonyos hátránnyal, az egységes felfogás következetes megvalósítása olyan előny, amelyet feltétlenül kár lett volna óvatosságból mellőzni. A tolnai kötet szerkesztője, nyilván a még színvonalasabb munka érdekében több szerzővel készíttette el az egyes részeket (mind a közlésre kerülő anyag összeválogatását, mind a hozzá tartozó apparátus, mind pedig az egyes korszakok elé írt bevezető tanulmányok elkészítését illetően). Mint a bevezetőben írja, „a szerzőket közös cél vezette, azonos irányelvek szerint végezték munkájukat, de mint ezt a kötet fejezetei is mutatják, más-más megközelítési módot alkalmaztak". Azt kell erre mondanunk, hogy kár. Miért nem lehetett volna a „megközelí* JSÍ mód" is egységes, vagy legalábbis egymáshoz közelebb álló, mint ahogyan az a kötetben tapasztalható. Ez kizárólag a szerkesztő elhatározásán és munkáján múlott volna. így ugyanis a kötet felhasználásának egyöntetű módja válik szinte lehetetlenné, olyan eltérések vannak az egyes részek, Ületve azok összeállítóinak felfogása között. Az immár hagyományossá vált műfaji adottságokat legjobban talán a IV-V. rész szerzője valósította meg. Mintaszerűnek mondható az első rész, a középkort bemutató fejezet forrásfelhasználása, hiszen más olvasókönyvekkel szemben ebben a részben található a legtöbb első közlés, az oklevéltárakban még meg nem jelent szövegek bemutatása. Kár viszont, hogy tematikailag kissé egysíkúra sikeredett ez a rész: túltengenék benne a különböző birtokokra vonatkozó források, mintha az érdemes szerzőt a válogatásban elsősorban csak az vezette volna, hogy minél több tolnai vonatkozású oklevelet mutasson be és kevésbé fordított volna figyelmet arra, hogy a középkori élet jellegzetes vonásait is minél szélesebben, színesebben villanthassa fel. Talán itt is inkább a szerkesztőnek kellett volna határozottabbnak lennie és a források helyes tematikai aránya érdekében néhány birtokjogi vonatkozású oklevelet elhagynia. (Ez persze a terjedelem csökkenését hozta volna magával.) 390