Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - FIGYELŐ - Komjáthy Miklós: Finnországban / 349–369. o.

déséhez. Ennek viszonylagos, belső szabadságát, amely a svéd uralom idejebeli, sajátos, gazdasági, társadalmi viszonyokon (ill. az azokat determináló, földrajzi adottságokon) alapult, a finneknek az orosz birodalomba kerülése megszilárdította. A cárok számára ui. Finnország birodalmuknak csupán elővédje volt, amely elsősorban az új főváros, Szentpétervár biztonságát, külső támadások elleni védelmét volt hivatott szolgálni. (Egyébként, az 1808—9-es háborúra is elsősorban Svédországnak és Angliának az egymással szövetséges Orosz- és Franciaország ellen irányuló szövetsége adott okot.) A XIX. századi Oroszország a meghódított peremországok (kivált a ritkán benépesült Finnország, a balti országok és a lengyel állam) belső életével (beligazgatásával, egyházi hovatartozásával) nem sokat törődött. Az I. Sándor cár (1801-1825) kezdeményezte liberalizálódásnak mintegy mintaképéül szolgált a mód, ahogy a finn társadalom, gazdaság, kormányzat, egyház életének az új keretek közé illeszkedése végbement. Kivált a finn parasztok szabadságjogai, részvételük a törvényhozásban, voltak olyan tényezők, amelyek az I. Sándor által tervezett, birodalmi reformnak is elemeivé váltak volna, ha Napóleon 1812. évi támadása nem szakítja meg a nagy átalakulás alig megkezdett folyamatát. Az autokrata cár alkotmányosan kívánt uralkodni Finnországban. Szabadon élt tovább az evangélikus egyház, svéd maradt az igazgatás nyelve, az igazságot is a svéd polgári és büntetőjog alapján szolgáltatták ki. Az autonóm oroszországi tartomány alkotmánya a svéd alkotmány finn viszonyokhoz alkalmazott változata volt. Mindezek a tények valamint, hogy Finnországnak saját központi igazgatása volt és négy rend képviseletével saját parlamentje, amely 1809-ben ült össze először, majd hosszú idő után 1863-ban újra s attól kezdve rendszeresen, együttesen eredményezték, hogy a finnek innen számítják államiságuk kezdeteit. Finnország státusában az orosz uralom

mal bekövetkezett döntő változást talán az juttatta legjobban kifejezésre, hogy 1812-ben Helsinkit tették meg az ország fővárosának. Turkn (Abo) érsekségével, egyetemével, legfőbb törvényszékével csak tartományi székhely, míg az ország fővárosa a svéd főváros, Stockholm volt. A háborúban porrá égett Helsinkit pompásan újjáépítették. A cárizmus azt kívánta ezzel, kivált a külföld számára dokumentálni, hogy új politikai egység született, a finn nagyhercegség. Különállásának, belső fejlődése öntörvényűségének megnyilvánulása volt a rubeltől függetlenített, finn pénznem, a markká, amelyet 1865-ben vezettek be. A hivatalnoki réteg finnekből és finnországiakból tevődött össze. Orosz csupán a cár személyét képviselő főkormányzó volt. 1863-ban a cár a finnt tette az ország hivatalos nyelvévé, ami a finn nyelv és irodalom korabeli fejlődésének volt szoros folyománya. Ekkoriban írta a finnek nagy nemzeti költője, J. L. Runeberg az 1808—9-es háború eseményeit idealizáló balladaés dalciklusát, a „Stahl hadnagy elbeszélései "-t. (E dalok egyike lett a finnek nemzeti himnuszává.) A finn népi-nemzeti tudat és egység szempontjából még jelentősebb volt a finn nemzeti eposznak, a Kalevalának megjelenése 1835-ben. E. Lönnrot formálta egységes költeménnyé az ország északkeleti határvidékén élő népi énekesektől hallott, ősi dalokat. A Kalevalának nagy volt nemzetközi jelentősége is: a finn népet ez az eposz tette ismertté egész Európában. Csodálatot keltett a kis néppel szemben, amelynek alig voltak történelmi emlékei s amelynek múltja szinte teljesen belemosódott Svédország 353