Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - FIGYELŐ - Fábiánné Kiss Erzsébet: A levéltárosképzés problémái néhány európai országban / 343–347. o.

egyes tartományok levéltári anyagának tanulmányozása a királyság létrejötte előtti időből. Ez az 191 l-es oktatási program bizonytalan az intézménytörténet tekintetében, pedig ennek meg kell adni az önálló tárgy rangját, annál is inkább, mivel a királyság előtti idő anyaga abban a rendszerben található, ahogyan a korábban működő szervek tevékenységük közben létrehozták. Jelenleg pl. a kutatók nagy figyelemmel fordulnak a XVI. századtól kezdődően a gazdasági és társadalomtörténet kérdései felé. Mivel csak a XVIII. század második felétől vannak korabeli segédletek, az anyaghoz a levéltárosoknak kell segédleteket készíteni. Analitikus leltárakat lehetetlen e nagy anyaghoz készítem, csak ún. összefoglaló leltárak és jegyzékek jöhetnek szóba, amelyek egy rövid bevezetőben tárgyalják az irattermelő szerv eredetét és tevékenységét. (Ilyen összefoglaló jegyzékeket a XVIII. sz. után keletkezett anyaghoz is kell készíteni.) Effajta segédletek készítéséhez viszont elengedhetetlen a közigazgatástörténet és a korabeli igazgatás gyakorlatának az ismerete. A közigazgatástörténet eddig az általános jog anyagába épült be és kizárólag a jogtörténészek tanulták. Kivéve a középkori közigazgatástörténetet, az intézménytörténet még néhány egyetem oktatási anyagában sem szerepelt. Most változott a helyzet; a szerv- és igazgatástörténetet a központi és helyi adminisztráció különféle szerveinek történeteként oktatják. Giorgio Cencetti — az egyik legjelesebb olasz levéltáros — ezt „speciális levéltártudománynak" nevezte el, a szervtörténettel szemben, amelyet az általános jogtörténet specializálódásának tartott. Ma is sok munka foglalkozik szervtörténettel alkotmányjogi és Jbrmális szempontból, aminek nem sok köze van az előbb említetthez. Olaszországban a szervtörténet tanulmányozását az is megnehezíti, hogy a századokon át különböző államokra felszabdalt félsziget életének iratemlékei egymástól eltérő struktúrájú levéltári anyagban csapódtak le. E történeti előzményből adódik a több levéltári iskola szükségessége. Valójában minden történeti korszak számára külön iskolát kellene létesíteni, de ez a gyakorlatban nem valósítható meg. Csak az egységes Olaszország korára vonatkozó anyag tekintetében lenne ennek értelme. Vitatható, hogy szükséges-e 17 iskola, de rögtön nem tűnik soknak, ha meggondoljuk, hogy minden községi ill. városi levéltári igazgatónak el kell végeznie az iskolát. Az olasz levéltárügynek még ki kell dolgoznia a modern irattermelő szervek iratanyaga, a bíróságok és a családi levéltárak fölötti felügyelet megoldását. Kérdés, hogy szükséges-e minden iskolában vagy az iskolákban a modern iratismereteknek az oktatása vagy elegendő egy speciális tanfolyam ill. a gyakorlat közbeni továbbképzés. 347