Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - T. Mérey Klára: Az ipar története a kapitalizmus idején egy Duna menti kistájban (Paks–Mohács között) / 225–257. o.

Az ipar fejlődését számadatokkal is áttekinthetjük. 1900-ban a területen fekvő 46 település lakosainak számához (197 113) viszonyítottan az iparból élők (keresők és eltartottak) száma 30 926, vagyis a lakosság 15,7%. 1910-ben 36 199 fő élt az iparból, s ez a 206 029 főnyi lakosságnak 17,6%-a. (Meg kell jegyeznem, hogy kereső iparos a népességnek 7,4%-a volt.) Módunkban volt a Duna jobb- és balparti településeinek adatait külön is megvizsgálni. A Duna-jobbpart településeiben 1900-ban 11 804 fő élt iparból, az ott élő lakosság 12,3%-a. A Duna bal partján viszont 14 528 fő, vagyis a lakosság 14,4%-a (az arányt Baja emelte magasra!). A társadalom szerkezetének az ipar irányába történő eltolódása számadatokkal is világosan kimutatható. Az iparon belüli tagozódás pedig a házi és vándoripar háttérbe szorulásával a tulajdonképpeni ipar előtérbe nyomulását mutatja. (1900-ban az arány még 97,1% volt a tulajdonképpeni ipar javára, 2,3, illetve 0,6 volt a házi- és vándoriparban dolgozók aránya. 1910-re 97,9; 1,9 és 0,2%-ra módosult ez az arány.) A tulajdonképpeni iparon belüli tagozódás hasonlóképpen a koncentrálódás irányába mutat. 1900-ban még a tulajdonképpeni iparral foglalkozóknak 41,5%-a volt önálló és 58,5% alkalmazott. 1910-ben 39,6%-ra süllyedt az önállók aránya és 60,4%-ra emelkedett az alkalmazottaké. A területen élő segédmunkások és tanoncok száma 10 esztendő alatt 6517-ről 8299-re növekedett.

41 Ezek az adatok az ipar-koncentrációra mutatnak ezen a területen is, ami érthető, hiszen éppen a Duna közelsége serkentett itt gyáripari üzemek alapítására. Az üzemek zöme azonban nem érte el a nagyvállalati jelleget, a gyárak számának gyarapodása ellenére az ipar profilja a kézműipar túlsúlyát mutatja. Melyek voltak a terület legiparosultabb települései? E kérdés eldöntéséhez ismét csak a népszámlálás adatait kell igénybe vennünk: az egyes településekben az iparból élők számát viszonyítottuk az egész lakosság számához. Ez esetben az értékek igen szélsőségesek. A 2,9%-os aránytól egészen a 26%-ig 1900-ban, és 10 éwel később 3,2%tól a 38,9%-ig találunk ipari keresőket az egyes települések lakosai között. Ezek a határok már mutatják a tendenciát. 1910-ben az iparból élő lakosságnak 20%-on felüli arányát találjuk Bárban, Mohácson, Bátaszéken, Várdombon, Kalocsán és Baján. — 10 éwel később már 30%-on felül emelkedett az iparból élők aránya: Bárban, Dunakömlődön (ahol 10 éwel előbb még csak 7,6% volt az arány), Bátaszéken, Tolnán és Baján. 20%-nál több volt Pakson, Várdombon és Kalocsán, s a 25%-ot meghaladta Mohácson. A megyeszékhely, Szekszárd tehát még döntően mezőgazdasági jellegű, ami érthető, hiszen a szőlő adta meg még ekkor is — a filoxéra után - létalapját. (A területen lévő 19 nagyvállalat közül azonban 2 Szekszárdon dolgozott.) Az első világháború alatti iparfejlődés, illetve hanyatlás mértékét számszerűen nem tudjuk követni, s a forradalmak koráról is nehéz gazdaságtörténeti képet alkotni. Ez a terület akkor kettészakadt, a déli terület szerb megszállás alá került, s kiszakadt a hazai politikai és társadalmi fejlődésből. 233