Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - Kovács Kálmán: A Magyarországi Tanácsköztársaság visszhangja kilenc európai tőkésország sajtójában / 119–148. o.

segítségért fordulnak Moszkvához. Ezt az utat az antant nem tudja elzárni, mert fél a saját csapatainak és a magyar határ közelében álló orosz hadseregnek túl szoros érintkezésétől. A francia katona is megkérdezi: „többel tartozik-e kormányának, mint a hazájáért kiontott vérével?" A magyar és az orosz csapatok egyesülése talán távoli lehetőség, de nem lehetetlenség. A bolsevizmus eddig „távol-keleti tömegbetegség" volt, melynek behurcolása megakadályozhatónak látszott, mert Moszkva messze van; Budapest azonban Párizshoz is közel esik. A magyar proletárdiktatúra kikiáltását nem ellenezte sem a polgárság, az értelmiség, sem a parasztság. A magyar bolsevizmus szocialista és nemzeti indokok kereszteződése; szenvedélyeké, melyeket a békekonferencia az izgalom tetőfokáig korbácsolt fel. „Ha francia, angol vagy amerikai csapatok nyomulnának előre, ezt a magyar talán még eltűrte volna. De csehek, románok, szerbek voltak ... A magyar kommunistáknak két ellenségük van: az éhség és az utódállamok csapatai. A budapesti események Berlinben is megismétlődhetnek. Németországnak csak a Spartakust kell szabadjára engednie, az rögtön megnyitná a határokat és segítséget kérne az orosz bolsevikoktól. Az ántánt játszik a nemzetek biztonságával. „Az a mondás, hogy a háborút megnyerte, de a békét elvesztette, valósággá válhat." Az osztrák álláspont kissé eltért a többitől. Nem hallgatja el a proletár forradalom osztály tartalmát. De nem említi, hogy Ausztriának szociáldemokrata kormánya van. - Ami a német nacionalistákat illeti, azoknak nem tetszett, hogy az osztrák kormány a német helyzetet a magyarral hasonlítja össze és ezzel — szerintük — az antantnál gyengíti a németek békekilátásait. A Deutsche Zeitung április 1-én durva antiszemita támadást intézett Friedrich Adler és az Arbeiterzeitung szerkesztője ellen. Gúnyosan idézi az osztrák szociáldemokraták kifogásait, melyekkel azt indokolták, miért nem segítik a magyar munkásokat; szemükre veti, hogy a Magyarországon „brutálisan elnyomott 400000 főnyi német testvérrel" sem törődnek. A német fasizmus korai előhírnökei az ellen is ágáltak, hogy Ausztriát nem csatolják a német birodalomhoz,hanem az antant védőszárnyai alatt külön államot képez. Az antant támogatásának ára volt. Ausztria is beleépült „a bolsevizmus elleni védőgát" rendszerébe. Az osztrák burzsoázia vállalta ezt a szerepet, mert számára előnyökkel és haszonnal kecsegtetett. Április 4-én a Neue Zürcher Zeitung egy osztrák újságíró fejtegetését közölte arról, hogy a Magyarország elleni intervención túl a „rend visszaállítása" attól is függ, vajon a Magyarországgal határos országok abban a helyzetben lesznek-e, hogy hatékony gátat képezzenek a bolsevik expanzió ellen. A cikkíró szerint e vonatkozásban elsősorban Csehszlovákia és Ausztria jöhet számításba. Csehszlovákia azonban még fiatal állam, „heterogén elemekből áll, az idő rövidsége miatt a kulturális amalgamizálódás sem nem nemzeti, sem szociális téren nem történt meg, tehát csak katonai szempontból lehet vele számolni". Viszont Német-Ausztria népe régi kultúrával rendelkezik és ezért szilárd alapot képez a bolsevizmus ellen. De ahhoz, hogy „ez a nép az emberiség érdekében, teljesíthesse kulturális feladatát", anyagi segítségre van szüksége: élelmiszer, szén, nyersanyag kell. A blokád megszüntetése és a 30 millió dolláros amerikai kölcsön nem elégséges. A munkanélküliséget is fel kell számolni, mert „ez a bolsevizmus éltető talaja", ez azonban csak kellő mennyiségű szén birtokában 137